Az Úr Jézus a mai evangéliumban új parancsot ad: "Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást." Az újdonság ebben minden bizonnyal az, hogy ne a magunk módján akarjunk szeretni, hanem ahogy Ő példaként megmutatta. Az utolsó vacsorát követő pillanatokban, közvetlenül a szenvedése előtt buzdít bennünket így. Azt lenne jó belátnunk, elhinnünk, hogy a Mesternek igaza van!
A mai evangélium egyik - látszólag - mellékesnek tűnő mondata: "Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás..." Az evangéliumi örömhír tehát a hitünk megalapozását hívatott szolgálni. Ebből a szempontból elmondhatjuk, hogy bizony nem keveset tételez fel rólunk Isten! Tamás apostol a feltámadás tényét csak akkor hitte el, amikor látta az Urat, és lehetősége nyílt megérinteni Őt. És velünk mi lesz? - merülhet fel joggal a kérdés. Mi is szeretnénk kézzelfogható bizonyítékot! Az Úr Jézus világ végéig megmaradó szeretetét a kezünkbe, mitöbb, a szánkba vehetjük, hogy éltető táplálékunk legyen. Felfedezhetőek a sebek, a közeledése, az Ő érinteni akarása. Irgalommal közeledik...
Az Úr Jézust királyként fogadják Jeruzsálemben. Hozsannát kiáltanak, örömteli ujjongásuk közepette ágakat lengetnek, és velük együtt ruháikat terítik az útra. A nagyhét eseményeinek fényébenaz üdvrivalgás a nép részéről meglephet minket, és elgondolkodtathat, hogy mennyire befolyásolható. Amikor a Messiást keresztre küldik, inkább már tömegnek neveznénk az egybegyűlteket. Még szerencse, hogy mindez a megváltásról szól, és nem kizárólag az emberről. A liturgiában megjelenik a passió, hogy előrevetítse az egyházi év legfontosabb hetének lényegét, hogy egy hét múlva a feltámadásra ébredjünk mi is.
"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" - tartja a közmondás. A házasságtörő asszonyt középre állítva az írásudók és a farizeusok rá akarják venni Jézust, hogy ő is álljon be az ítélkezők sorába, hiszen a törvény szerint egyértelmű, hogy kövezés jár a tettéért. A Mester azonban máshonnan közelíti meg a dolgot: egyrészt nem lesz az "ítélkező kórus" tagja, másrészt nem akarja folytatni ezt a sort azzal, hogy az állásfoglalása után már őt is ítélet alá vonják. Ő az irgalmas szeretet oldaláról tekint az asszonyra: miután senki sem volt bűn nélkül a környezetében, bátorítja, felemeli. A nagyböjt hátralévő részében mi is rátalálhatunk erre a könyörületre, amikor saját belső világunkban nézünk szét, majd pedig egy jó szentgyónás keretében letesszük a bűneinket!
Az Úr Jézus talán leghíresebb példabeszédét halljuk a mai evangéliumban. Arról az atyai irgalomról fest gyönyörű képet, amely a Mennyei Atyában rejlik. Az atyai örökséget, a szülő iránti tiszteletet, megbecsülést, az élet iránt érzett felelősséget eltékozló fiú végül az apai ölelésben találja meg a biztonságot. Megtér, ami teljes elfordulást kíván az addigi életmódjától. Elég mélyre kellett süllyednie ahhoz, hogy vállalni tudja a "visszautat", amelyben nem a hosszú séta volt a legnehezebb. Esélyről, lehetőségről, igaz szeretetről szól ez a példabeszéd, melyet a Mesterünk értünk, bűnös emberekért fogalmazott meg.
A mai evangéliumban az Úr Jézus felhívja a figyelmünket a megtérésre. A fügefának esélyt kér a példabeszédben szereplő vincellér, hogy a szőlősgazda a kövekező évben már ne csak keresse a gyümölcsét, hanem vehessen is belőle. Bűnbánatunk, bocsánatkérésünk és a feloldozás újra és újra a gyümölcsözés esélyét adja.
Az Úr Jézus a mai evangéliumban elsősorban önvizsgálatra int, amikor arra buzdít, hogy a saját vétkeinket jelképező gerendát vegyük ki előbb a saját szemünkből, és csak utána fogjunk hozzá ahhoz, hogy embertársaink hibáit firtassuk. Nagyböjt előtt igazi ráhangoló üzenet ez: a tükörbe nézés az első lépés a megtérésben!
"Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket." Krisztus Urunk nem áll meg a boldogságmondásoknál és a jajszavaknál, ezen a vasárnapon tovább folytatódik Lukács evangéliuma, mégpedig az ellenségszeretet tanításával. Felmerül a kérdés: nehéz ez, vagy könnyű? Talán kielégítő az a válasz, hogy temperamentumtól, személyiségtől függ. Valakinek könnyebb, valakinek nehezebb elviselni a kellemetlen embereket, sokszor lenne kedvünk az agresszió palettájáról válogatni, amikor reagálunk egy-egy szitucióban. Az Úr Jézus gondol ránk, emberekre, a mi logikánkra is, éppen ezért nem annyira a személyiségünk, meg a hozzáállásunk a döntő, hanem az, hogy tudunk-e úgy viszonyulni a dolgokhoz, hogy azt mi is elviseletőnek tartsuk a másik oldalon. A Mester az Atya irgalmas szeretetét jött tanítani és megmutatni, mégpedig túlcsorduló mértékkel.
Lukács evangéliumában is megtaláljuk Jézus tanításának összefoglalását, amelyet leginkább Máté evangéliumából szoktunk idézni, a híres hegyi beszéd elejéről. Itt sík vidékről beszél Lukács, valamint az eredeti arám stílusnak megfelelően megszerkesztett boldogságokról, és jaj-kiáltásokról hallunk. A formai eltérés ellenére a tartalom egyértelmű: a valódi, élő hit kell, hogy alapja legyen az életünknek, így nem áltatjuk magunkat, nem saját magunk körül forgunk, hanem az Úr Igéje és üzenete lesz életünk középpontjában.
Ezen a vasárnapon fordítsuk figyelmünket a Szentírásra! A mai evangéliumi részletben az Úr Jézus is a "tekercsből", Izajás próféta írásából indul ki. Akkurátusan foglamazza meg Szent Lukács evangélista: "Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött." Eligazít bennünket is ez a mellékesnek tűnő két mondat. Egyrészt segít abban, hogy megfelelő helyén kezeljük a Bibliát úgy a szívünkben, mind a polcon a lakásban, másrészt például állítja a zsinagógában összegyűlteket, akik minden porcikájukkal Isten üzenetére fókuszáltak. Mindnyájunkat arra indítson ez a vasárnap, hogy jobban összpontosítsunk Isten üzenetére, találjuk meg a megfelelő helyét a szívünkben, meg a könyveink között is!
© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.