Péter apostol körül zajlik a mai evangéliumi történet. Halászni megy, nem sikerül. A Feltámadott szavára újra próbálkozik, szakadozni kezd a háló. A Mester süti a halat a parton, de számít a tanítványok altal fogottakra is. Családiassá válik a találkozás. Erre vágyunk mi is, amikor az Úr Jézust keressük.
Húsvét vigíliáján a templom előtt rakott tűz igyekszik áttörni a Szent Háromnap sötétségét. Az egyházi év legszebb liturgiájának első és talán legfontosabb eszköze a pap által megáldott, csendben pattogó tűz. Lobogó szolgálata nem merül ki abban, hogy emlékeztet az isteni fényességre, lelkünk mennyei vágyaira, vagy a bűneinktől való megtisztulásra. Neki jut az a megtiszteltetés, hogy az ő lángjáról gyulladhat meg a húsvéti gyertya, mely Krisztust, a Világ Világosságát jelképezi. Hamarosan parázzsá, majd hamuvá múlik, melyet a legkisebb fuvallat is eloszlat. Küldetését azonban beteljesítette, rábízott feladatát elvégezte.
A húsvéti öröménekben énekeljük: „már tudjuk, mit hirdet ez a gyertyaszál nékünk, mely az égi tűzről Isten dicséretére gyulladt lángra”. Krisztus fényessége áttöri a sötétséget, az Egyház pedig tovább imádkozik: „kérünk tehát, Urunk, téged, hogy ne aludjék ki ez a gyertyaláng, melyet néked áldozunk, és el nem fogyó tiszta fénnyel űzze távol lelkünktől az éj minden árnyát”. A bűn sötét hazugságát Krisztus fényes igazságával tudjuk legyőzni, mely által mennyei vágyakra gyullad szívünk, és tiszta lélekkel juthatunk el az örök dicsőség fényének megünneplésére.
A Nagyhét kezdetén, virágvasárnap az Úr Jézust ünnepeljük, aki szenvedése előtt bevonult Jeruzsálembe. Éljenző, hozsannázó tömeg fogadta, királyként érkezett. Az emberek tiszteletük jeleként pálmaágakat, ruháikat terítették Jézus útjába. Megtehetjük, hogy csak szemléljük mindezt, de mennyivel szebb és odaadóbb, ha valahogy kifejezzük az Úr Jézus iránti tiszteletünket. Áldott a Király!
A házasságtörő asszonyról szóló evangéliumi részlet hallatán általában két részt tartunk emlékezetesnek. Az egyik a szállóigévé vált jézusi mondat: "az vesse rá az első követ, akik közületek bűn nélük van", a másik pedig az a kép, amikor a Mester ír a föld porába. Sokan leragadnak ott, hogy vajon mit írhatott... Egy imában átvirrasztott éjszaka után az irgalom és a megbocsátás fénye ragyog fel, hiszen az is elhangzik "én sem ítéllek el". Mi is így szeretnénk a bűnbánatban Istenhez fordulni: tisztítson, szabadítson meg vétkeinktől, Ő, aki utálja a bűnt és végtelenül szereti a bűnöst.
Az Úr Jézus tékozló fiúról szóló példabeszédét egyaránt hallgatják vámosok, bűnösök, írástudók és farizeusok. Mind a négy csoport hordoz sajátosságokat, melyekre a példázatban találunk utalásokat. A Mester mindenkit megszólít az irgalmas apa történetével, ahogy irgalmas szeretetét is mindenki felé árasztja. Fedezzük fel, hogy konkrétan mi szól nekünk a mai evangéliumból, és vegyük észre azt is, hogy mindez gyógyír számunkra!
Szerető Istenünkről kapunk képet a mai evangéliumi példabeszédből. A terméketlen fügefa három évnyi biztos gyümölcstelensége után a vincellér még egy esélyt kér: körülássa, megtrágyázza, hátha lesz rajta jövőre. Még az is lehet, hogy régebb óta nem termett. Azt üzeni az embernek: Istennél mindig van esély! Tartsunk bűnbánatot, hajtsuk meg a fejünket előtte! Válasza az irgalmas szeretet lesz!
Az Úr Jézus megkísértéséről szóló mai evangélium - a többi nagyböjti olvasmányukhoz és gyakorlatainkhoz hasonlóan - akkor ér el bennünk hatást, ha az lelkünk mélyéig hatol, és átformálni segít. Sokszor gondoljuk úgy, hogy egyszerűbb ettől távol maradni. Pedig nem csak a Mesternek sikerülhet a Sátán kísértéseinek ellenállni, hanem bármelyikünknek is: Isten szavába, a bűnbánatba kapaszkodva, a keresztre tekintve!
"A szív bőségéből beszél a száj." Többször is idézhetnénk az Úr Jézus mondatát, hiszen mindnyájan a szívünk bőségére törekszünk életünk folyamán. Érezzük, hogy az ember több, mint a biológia, a lélektan, vagy egyéb tudományok által meghatározott valaki. Szeretnénk, ha tele volna a szívünk örömmel, ha boldogok lennénk, és ezt másokkal is meg tudnánk osztani. Engedjük be Istent az életünkbe, bensőnkbe, hogy betöltsön minket azzal a gazdagsággal, amellyel bátran odafordulhatunk embertársainkhoz, a szeretet cselekedeteinek megélésével pedig előkészít az örök életre!
Ellenségeink szeretetéről tanít az Úr Jézus a mai evangéliumban. Kőkemény dolog azok felé kifejezni, továbbadni, akik nekünk kárt okoznak. Háláról, jutalomról is beszél a Mester, ami számunkra egyértelmű: a mennyország. A kereszten kitárta a karjait, hogy a szeretet felső fokát mutassa meg, és a legtöbbet, az életét adja értünk, ekkor nyitotta meg az örök boldogság kapuját!
Boldogság. Sok mindent gondolunk erről. Van, amikor belemagyarázunk dolgokat, máskor nem akarjuk elhinni az oda vezető út irányát. Vannak, akik csak és kizárólag itt a földön, fizikai érzékeléssel, vagy érzelemmel kapcsolják össze. Az Úr Jézus a mai evangéliumban boldognak mond szegényt, éhezőt, szomorút, vagy éppen üldözöttet, hogy az igazi, örökké tartó boldogságra, a mennyeire hívja fel a figyelmet. A mennyországot pedig bőséggel, nevetéssel, jutalommal jellemzi. Járjunk a krisztusi úton!
© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2025 Minden jog fenntartva.