Évközi 5. vasárnap

A mai evangéliumi szakasz talán legérdekesebb mozzanata, amikor rátalálnak a tanítványok a kora hajnal óta egyedül imádkozó Jézusra, és közlik vele: "Téged keres mindenki", és ő ezt feleli: "menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem". Első hallásra akár tűnhet úgy is, hogy ott akarja hagyni őket. Elképzelhető, hogy a mai ember gondolatai között még azt is megtalálhatjuk: "Biztosan megsértődött valamin". A Úr Jézus nem ilyen: ő mindnyájunkra figyel, minden feléje kinyújtott kéz fontos neki. A mi kezünk hová, ki, vagy mi felé nyúl?

1. Hálásan köszönjük a Kedves Híveknek, hogy a Brenner János Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzatának munkáját támogatták úgy, hogy az „Utca” c. folyóiratokért összesen 138 450 Ft adományt adtak. Isten fizesse meg jóságukat bőkezűen!

2. Február 11-én (csütörtök) a Betegek Világnapján az esti szentmisét a betegekért és a mellettük álló segítőkért ajánljuk fel, a szentmise után a Regnum Marianum Közösség soproni vezetői szentségimádást vezetnek a betegekért és a járvány megszűnéséért. Szeretettel várjuk a Kedves Híveket!

3. Február 13-án (szombat) délelőtt 10.00 órakor a győri Nagyboldogasszony-Székesegyházban a papnövendékek különböző avatásokban részesülnek, Hencz Márton papnövendékünk akolitus lesz. Szeretettel buzdítjuk a Kedves Híveket, hogy imádkozzanak papi és szerzetesi hivatásokért, valamint a szolgálatban élő papságért!

4. Szombaton 15.00 órakor a Szent Imre templom kápolnájában Fatimai imaórára várjuk a Kedves Testvéreket!

5. Tisztelettel kérjük mindazokat, akiknek a plébánia bejáratához szürke beléptető chipjük van, szíveskedjenek minél előbb István atyához elhozni, mert a beléptető rendszer hamarosan modernizálásra kerül.

6. A Szent Imre templom közösségi tereinek takarítására keresünk önkéntest, akinek munkája tetszőleges időpontban heti egy alkalommal nagyjából 1 óra alatt teljesíthető.

—7. A Házasság Hete országos rendezvénysorozathoz kapcsolódóan február 14-én, vasárnap este fél hétkor a Szent György templomban hálaadó szentmisére várják a házaspárokat és a szentségi házasságra készülő jegyespárokat. A szentmise keretében a házassági fogadalmak megújítására is sor kerül.

További hírek

Húsvét 3. vasárnapja

Húsvét 3. vasárnapja

Lukács evangéliuma segítségével ismét az Úr Jézus feltámadását követő egyik jelenésnek lehetünk tanúi, mely egészen szemléletes. Érzékek és érzések, melyek mind a megtapasztalást akarják aláhúzni. Az apostolokéhoz hasonlóan velünk is olykor megesik, hogy felüti a fejét a félelem, az ijedtség, amikor Isten be akar lépni az életünkbe. Mi nem így, vagy úgy képzeltük. Számunkra más helyzet komfortosabb lett volna. Amikor lemondunk a saját elképzeléseinkről, amikor tudunk elengedni dolgokat, akkor adunk teret a Feltámadottnak. Teljesen biztos, hogy ekkor szűnik a félelem, az ijedtség és a kétely, helyébe pedig a hit talaján az öröm, a béke és a ráhagyatkozás biztonsága költözik!


Húsvét 2. vasárnapja

Húsvét 2. vasárnapja

Tamás apostol kerül a figyelmünk középpontjába az evangéliumi szakasz hallatán. Ő "hiszi, ha látja" az Úr Jézus feltámadását. Tamáskodik. Sokszor tesszük ezt mi is, amikor Isten életünkben való jelenlétét, irgalmas szeretetét firtatjuk. Jó módszer lehet, ha figyelmünk középpontjába inkább a Feltámadottat helyezzük. Ha Rá tekintünk, biztosak lehetünk abban, hogy jó irányba is haladunk. "Én Uram, én Istenem!" Tamás apostol hitvallása - látva az Üdvözítőt - mélyebbnek tűnik, mint a többieké.


Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap

Jézus Krisztus feltámadása keresztény életünk legfontosabb eseménye. Igen, a mi életünké is. Örök sorsunk szempontjából kulcsfontosságú, hogy hova juthatunk. Krisztus megváltó kereszthalála és feltámadása a mennyország, az örök üdvösség perspektíváját tárja elénk. Ezért a legfontosasbb esemény számunkra. Ennek tudatában, az atyai házat megcélozva éljünk!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.