Köszönet a helytállásért

December 23-án délelőtt megajándékoztuk a soproni mentőállomás, valamint a kórház intenzív osztályának dolgozóit, megköszönve a járványhelyzetben végzett áldozatos, kitartó munkájukat!

Advent utolsó szerdáján felkerestük az Országos Mentőszolgálat soproni mentőállomását, valamint a Soproni Gyógyközpontot, hogy a hívő közösség nevében szerény ajándékkal kedveskedjünk azon egészségügyi dolgozóknak, akik a járvány idején megfeszített munkával szolgálják a betegeket. A mentőknél Bujtás József mentőállomás-vezető fogadott minket, a kórház udvarán pedig Farkas Andrea ápolási igazgató és Árki Jenőné vezető ápoló vette át az intenzív osztályon dolgozó orvosoknak, ápolóknak szánt csomagot.

Az átadáson István atya elmondta: "Az elmúlt hetekben a hívek közül többen is megkerestek kisebb-nagyobb pénzadománnyal, hozzátéve, hogy arra költsem, amire jónak látom. A pandémia idején az egészségügyben a leginkább leterhelt dolgozókra gondoltam, akik sokszor a háttérben tevékenykednek, vagy legalábbis kevésbé vesszük észre őket. Ők azok, akik ott vannak a betegek mellett, biztosítják a gyors segítséget, a kórházban pedig a látogatási tilalom miatt gyakorlatilag a hozzátartozókkal való kapcsolattartás eszközei is ők. Apró figyelmességünkkel igyekeztünk kifejezni megbecsülésünket. A karácsonyi ünnepekben természetesen imádkozunk is értük: az új polgári év első szentmiséjét az egészségügyi dolgozókért és a betegekért ajánljuk fel a Jézus Szíve templomban január 1-én 7.30-kor."

Az átadáson részt vett Horváth László kórházlelkész is, aki a szervezésben aktívan közreműködött. László atya javaslatára igyekeztünk a lehetőségekhez mérten a betegek felé is fordulni. Sikerült olyan karácsonyfadíszt beszerezni, amely fertőtlenítés után a betegek ágyához kerülhet.

Hálásan köszönjük minden nagylelkű adományozó jóságát!

További képek a Képgalériában találhatók.
Az akcióról a Sopron Média Híradója is tudósított. A videóban 10.35-től látható.

További hírek


Hálaadási ima és litánia

Hálaadási ima és litánia

Az alábbiakban István atya 2020. év végi hálaadáskor végzett imádságát, valamint az isteni gondviselésről szóló litániát olvashatják.



© Szent Imre Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.