Helyzetjelentés az Irgalmasság ünnepén

Húsvét nyolcadának utolsó óráiban szeretnék beszámolni a plébánia életéről, az elmúlt hetek történéseiről.

Húsvét nyolcadának utolsó óráiban szeretnék beszámolni a plébánia életéről, az elmúlt hetek történéseiről. A legfontosabb, hogy minden felvett szentmiseszándékot elvégzek, túlnyomórészt azon a napon, amelyikre felvettük. A Szent Imre templomban végzett csiszolási, lakkozási, lazúrozási munkálatok miatt immár három hete a káplánlakásban berendezett oltárasztalnál mutatom be a szentmiséket, külön köszönöm a családos szentmise közösség tagjainak, hogy rengeteg fotót gyűjtöttek össze templomainkba járó Híveinkről, és ezzel díszítették fel a szobát. Nagyon jó látni és érezni a közösség ragaszkodó szeretetét! Élmény volt az is, hogy a nagyhetet a soproni atyákkal közösen ünnepeltük. Számunkra is sajátos húsvét volt!

Örömmel jelentem, hogy a fafelületek kezelése mind a templomban, mind a plébánián befejeződtek. Hálásan köszönöm a kivitelezők gyors, precíz munkáját, hiszen megszépült környezet várja majd a Testvéreket! Apróbb technikai átalakításokat is végrehajtunk a szentélyben, melyek a hangosításhoz kapcsolódnak.

Meglehetősen nehéz számomra a Hívekkel az online kapcsolattartás, pontosabban nem olyan élménydús, mintha személyesen találkoznánk. Örömmel készítem a gyermekeknek a hétvégi videókat, a Kedves Híveknek az imádságokat, az E-VÍZ-nek elnevezett lelki szomjoltót, amelyen majdnem minden nap igyekszem egy-egy Evangéliumi üzenet után Videóval, Írással, vagy Zenével segíteni az otthoni elmélyülést.

Dolgozunk plébániánk új weboldalán, célegyenesben vagyunk!

Bonyolítom a tavalyi közösségi pályázat elszámolásához kapcsolódó, végeláthatatlannak tűnő adminisztrációt, valamint beadtunk 2 pályázatot az MKPK által kiírt könnyűzenei hangszerpályázaton.

Nagy reményem, hogy a szokásos nyári hittantábort sikerül megrendezni, vagy pedig később valamilyen más formában megtartani, ehhez is sikerült pályázati forrást nyerni a tavalyihoz hasonlóan.

A Jézus Szíve Családok havi imaóráinak szövegét és ünnepi alkalmainak imádságait igyekszem egy spirálozott füzetté alakítani, melyben az énekek szövegei is megtalálhatók lesznek. Sok lektorálási, szerkesztési munkával jár, de örömmel teszem, mert jó hasznát fogjuk venni az eddigi lapok helyett.

Az elmúlt hetekben visszaestek plébániánk Önkéntes Segítő Szolgálatának felajánlott feladatai, reméljük, ez csak azért van így, mert az Önkormányzat is komolyan odafigyel idős, beteg embertársainkra. Ha valaki segítségre szorul, továbbra is szívesen segítünk bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, postai ügyintézésben, vagy egyéb szolgálatban, lehetőségeinkhez mérten. Jelentkezni az iroda@szentimre.sopron.hu e-mail címen, vagy a +3620/3531372-es telefonszámon lehet! Hálásan köszönjük önkénteseink szolgálatát!

Most, amikor sok esetben megtapasztaljuk kiszolgáltatottságunkat, gyengeségünket, bénaságunkat, sokan gondolják, hogy a másik embert nem érintik ezen lelki válságok, nehézségek. Azt hiszem, mindannyian érezzük, hogy nyomaszt bennünket a fennálló helyzet. Kell, hogy időről-időre erősítsük magunkat azzal a gondolattal, hogy a keresztény ember a remény embere kell, hogy legyen. Isten irgalmas szeretetének megtapasztalása rendkívül sokoldalú, hiszen Isten fantáziája végtelen. Felértékelődik a találkozás, segítség, odafigyelés. Kívánom, hogy adjon erőt az irgalmas Jézus képek alatt olvasható felirat: JÉZUSOM, BÍZOM BENNED!

2020. április 19-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján:

István atya

További hírek

Templombúcsú Sopronbánfalván

Templombúcsú Sopronbánfalván

Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén, 2020. július 16-án, csütörtökön 18 órakor ünnepi szentmisére várják a Kedves Híveket!




© Szent Imre Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.