A tábor időpontja: 2026. július 8-12. (szerda délutántól vasárnap délig)
Helyszín: Novákfalva Üdülőfalu, Velem, Rákóczi út 2/b.
Elhelyezés: 2-10 ágyas, fürdőszobás, légkondicionált apartmanházakban.
Étkezés: A Novákfalvához tartozó étterem biztosítja a napi háromszori étkezést. (Az ételallergiások igényeit is igyekeznek figyelembe venni)
Parkolás: Az üdülőfalu területén belül.
Program:
A Szervezők a nyári tábori programcsomagot úgy állították össze, hogy a felnőttek, gyermekek és családok is megtalálják a lelki feltöltődés, kikapcsolódás lehetőségét. A széleskörű kínálatban: szentmise; szentségimádás; színvonalas előadás felnőtteknek és játékos feladatok, bábelőadás gyermekeknek; gyalogos zarándoklat borkóstolóval; táncház és egyéb fakultatív program várja a résztvevőket.
A gyermekeknek általános iskolás korig biztosítanak korosztályuknak megfelelő foglalkozást, amíg a felnőttek előadást hallgatnak. A Szervezők szeretettel hívják a középiskolás és fiatal felnőtteket, hogy a gyerekfoglalkozásokon vállaljanak segítő szerepet. Ez a vállalás közösségi szolgálatként is elszámolható.
Részvételi díj: A táborozás költségéhez a Győri Egyházmegye nagymértékben hozzájárul, így a kedvezményes részvételi díj szállással és ellátással együtt:
Felnőtteknek: 40.000 Ft
6-18 éves és 18 év feletti segítőknek: 25.000 Ft
3-6 éves gyerekeknek: 15.000 Ft
3 éves kor alatt ingyenes a részvétel.
A tábori részvétel családonként 50.000 Ft előleg befizetése után válik véglegessé. Az összeg befizetését átutalással tehetik meg. Ennek részleteiről és a várható programkínálatról a jelentkezési időpont lezárása után küldünk értesítő e-mailt. A jelentkezőknek ezután lesz szükségük rövid lelkipásztori ajánlásra. A táborozás költségének fennmaradó összegét, készpénzben rendezhetik a táborba érkezéskor.
Bankkártyás és SZÉP-kártyás fizetésre a helyszínen nincs lehetőség.
Azok a családok, akiknek anyagi lehetőségei korlátozottak, de mégis szeretnének részt venni a nyári táborban, kérjük, jelezzék a jelentkezési lapon. Akik pedig szívesen támogatnák e családokat, szintén a jelentkezési lapon jelezzék.
Jelentkezési határidő: 2026. április 20.
Jelentkezni az alábbi linken lehet:
A beérkezett jelentkezési lapokat időrendi sorrendben regisztráljuk és a létszámkorlát elérésekor lezárjuk. Kérjük, hogy a jelentkezési lapot pontos adatokkal és minden mezőt kitöltve küldjék vissza, mert az ott kért adatok szükségesek a zökkenőmentes szervezéshez!
Szeretettel várjuk a Győri Egyházmegye családjait!
A Győri Egyházmegye Családbizottsága és a Győri Egyházmegyei Karitász