A Nagyhét kezdetén, virágvasárnap az Úr Jézust ünnepeljük, aki szenvedése előtt bevonult Jeruzsálembe. Éljenző, hozsannázó tömeg fogadta, királyként érkezett. Az emberek tiszteletük jeleként pálmaágakat, ruháikat terítették Jézus útjába. Megtehetjük, hogy csak szemléljük mindezt, de mennyivel szebb és odaadóbb, ha valahogy kifejezzük az Úr Jézus iránti tiszteletünket. Áldott a Király!
1. A szentföldi gyűjtés alkalmával 356 080 Ft gyűlt össze, melyet szívből köszönünk!
2. Hálásan köszönjük mindkét templomunk takarítóinak és a plébánia kertjében tevékenykedőknek a húsvéti nagytakarítást!
3. A Jézus Szíve templomban április 16-án (szerda) 7.30-tól lesz a húsvéti nagytakarítás. Szeretettel várunk segítőket!
4. Plébániánk rászorulói részére a havi csomagot kivételesen nem csütörtökön, hanem április 16-án (szerda) 16.00-18.00 óráig osztjuk. Köszönjük karitász csoportunk munkáját!
5. Szeretettel várjuk a Kedves Híveket a nagyheti szertartásokra:
Nagycsütörtökön a Szent Imre templomban 18.00 órakor az utolsó vacsora emlékére mutatjuk be a szentmisét a lábmosás szertartásával, a szentmise végén pedig oltárfosztást tartunk, majd a kápolnában Jézus búcsúbeszédét olvassuk fel.
Nagypénteken a Szent Imre templomban 15.00 órakor ünnepi szertartást végzünk Jézus kereszthalálának emlékére leborulással, passióval és kereszthódolattal. 18.00 órakor pedig a Jézus Szíve templomban keresztútjárásra várjuk a Kedves Híveket!
Nagyszombaton mindkét templomunkban délelőtt 9-12 óráig nyílik lehetőség a szentsír őrzésére. A Jézus Szíve templomot az udvari ajtón keresztül tudják majd megközelíteni. A Szent Imre templomban 20.00 órakor kezdődik a húsvéti vigília tűzszenteléssel, fényünnepséggel, a keresztvíz megáldásával, bérmálással, alkalmas időjárás esetén feltámadási körmenettel, végül ételszenteléssel.
Húsvétvasárnap vasárnapi miserendet tartunk, igény esetén ételszenteléssel.
6. Szeretettel várjuk ministránsaink nagyheti szertartásokon való szolgálatát, a próbák időpontját a levelezőlistára kiküldtük, valamint a sekrestyében is átvehetők.
7. A Győri Egyházmegyei Zsinat zászlaja április 23-án (szerda) érkezik a Szent Imre templomba. Egyházmegyénk megújulásáért imanapot szervezünk, 15.00 órától közösségeink imaórái lesznek, 18.00 órakor szentmise, majd dicsőitő szentségimádás.
8. A Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására szervezett zarándoklatra április 26-án (szombat) 5.45-kor lesz a gyülekező a Szent Imre templom előtt.
9. Idén nyáron a következő táborokat szervezzük a gyermekeknek és a fiataloknak:
a leendő 2-8. osztályos hittanosok számára a XIII. Szent Imre Napközis Tábort 2025. augusztus 11-15-ig.
középiskolás és főiskolás korosztály számára ottalvós ifitábort a Becsehelyi Plébánia zarándokházában 2025. július 28-31-ig.
Mindkét táborra jelentkezni a plébániánk honlapján elérhető elektronikus űrlapokon lehet, ahol további információk olvashatók. Ugyanitt várjuk a napközis hittantáborra középiskolás és főiskolás korosztály jelentkezését csoportvezetői és segítői feladatokra!
10. Plébániánk irodája április 17-től 22-ig zárva tart, nyitás az ünnepek után április 23-án (szerda) lesz.
Jó Pásztor ünnepén az evangéliumot Szent János könyvéből olvasva megannyi szimbólum tárul elénk. Ezek közül az egyik legfontosabb: az Úr Jézus az ajtó a juhok számára, a másik pedig a pásztor hangja, amelyet ismernek a juhok. Mai világunkban, amikor sok esetben azt tapasztaljuk, hogy nemhogy ajtaja nincs a lelkünknek, de még kerítése sincs az életünknek, amikor az győz, aki túlkiabálja a másikat, bizony nehéz észrevenni a nem tolakodó Mestert. Halkan kopogtat, szelíden szól, amelyet leginkább az egészséges keretek és megfelelő lelki nyugalomban élők tudnak meghallani. Kérjük a mi Jó Pásztorunkat, hogy legyen érzékünk észrevenni Őt!
Az Emmauszi tanítványokról szóló evangélium visszarepít bennünket húsvétvasárnap délutánjára, elcsüggedő, lógó orrú férfiak hagyják el a keresztrefeszítés az eltemetés és a feltámadás városát. Ez utóbbival kapcsolatban "megzavarták" őket asszonyok, akik azt állították, hogy az Úr Jézus teste nincs a sírban. A bandukoló tanítványok mellé szegődő Feltámadott videlkedése minden vigasztalásra váró ember számára szimpatikus: meghallgat, segíti a dolgok megértését, vagyis jelen van számukra. A feltámadt Üdvözítő mellénk is szegődik, csak észre kell vennünk!
Tamás apostol magatartásán merengünk a vasárnapi evangélium hallatán. Valóban "hitetlen" volt? A hagyomány mintegy rányomta a bélyegét a feltámadás tényét először kétségbe vonó apostolra. "Hiszem, ha látom!" Még közmondás is kerekedett belőle. Be kell vallanunk, hogy sokszor mi is ilyenek vagyunk. Elbizonytalanodásra, kételkedésre hajlamos világunkban felénk is Isten irgalmas szeretete sugárzik, amikor megtapasztaljuk a megbocsátás, a bátorítás isteni gesztusát.