
Húsvétvasárnap
Húsvét vigíliáján a templom előtt rakott tűz igyekszik áttörni a Szent Háromnap sötétségét. Az egyházi év legszebb liturgiájának első és talán legfontosabb eszköze a pap által megáldott, csendben pattogó tűz. Lobogó szolgálata nem merül ki abban, hogy emlékeztet az isteni fényességre, lelkünk mennyei vágyaira, vagy a bűneinktől való megtisztulásra. Neki jut az a megtiszteltetés, hogy az ő lángjáról gyulladhat meg a húsvéti gyertya, mely Krisztust, a Világ Világosságát jelképezi. Hamarosan parázzsá, majd hamuvá múlik, melyet a legkisebb fuvallat is eloszlat. Küldetését azonban beteljesítette, rábízott feladatát elvégezte.
A húsvéti öröménekben énekeljük: „már tudjuk, mit hirdet ez a gyertyaszál nékünk, mely az égi tűzről Isten dicséretére gyulladt lángra”. Krisztus fényessége áttöri a sötétséget, az Egyház pedig tovább imádkozik: „kérünk tehát, Urunk, téged, hogy ne aludjék ki ez a gyertyaláng, melyet néked áldozunk, és el nem fogyó tiszta fénnyel űzze távol lelkünktől az éj minden árnyát”. A bűn sötét hazugságát Krisztus fényes igazságával tudjuk legyőzni, mely által mennyei vágyakra gyullad szívünk, és tiszta lélekkel juthatunk el az örök dicsőség fényének megünneplésére.