A vak koldus meggyógyul a mai evangéliumban, visszanyeri a látását. Mindent odaad ezért, ledobja a köntösét is, amely egyetlen védelme volt. A két hete olvasott gazdag ifjú történetében a földi dolgokhoz való túlzott ragaszkodás tartotta vissza az egyébként szimaptikus fiatalembert Jézus követésétől. Bartimeus tanítvánnyá, követővé lett, mely példa számunkra.
1. Hálásan köszönjük a Kedves Hívek missziók javára adott 357.120 Ft adományát!
2. A plébániai zarándoklat miatt kedden és szerdán nem lesznek szentmisék, és csütörtök este a bibliaóra is elmarad.
3. Október 31-én (csütörtök) 18.00 órakor a Szent Imre templomban Mindenszentek ünnepe előesti szentmiséje lesz, november 1-jén (péntek) Mindenszentek ünnepén a Jézus Szíve templomban 7.30-kor, a Szent Imre templomban 9.00 és 18.00 órakor lesznek szentmisék. Az esti szentmise után halottak esti ájtatosságot tartunk. November 2-án (szombat) halottak napja lesz, a Jézus Szíve templomban reggel 7.00 órakor mutatunk be szentmisét az összes elhunytért, a Szent Mihály templomban a város papságával 9.00 órakor lesz szentmise. A Jézus Szíve templomban aznap este már a vasárnap előesti szentmisét mondjuk.
4. A megváltós nővérek sírjait november 2-án (szombat) 10.30-kor keressük fel, a régi temető bejáratánál várjuk mindazokat, akik szeretnének velünk imádkozni.
5. A Szent Imre templom búcsújának ünnepi programjai:
november 5-én (kedd) 18.00 órakor a város papságával bemutatott szentmise főcelebránsa és szónoka Bajkai Csaba atya, a Szent István templom plébánosa lesz. A szentmise után Borka Ferencné ikonkiállítását nyitjuk meg plébánia aulájában.
november 9-én (szombat) 16.00 órakor családos szentmisét tartunk Marton Zsolt püspök atyával.
ugyancsak szombaton 17.30-tól szeretettel várjuk a középiskolás és főiskolás korosztályt ifjúsági találkozóra a plébániára, melyet szintén Zsolt püspök úr vezet.
19.00 órától minden korosztály számára zenés dicsőítő szentségimádást tartunk a Szent Imre templomban.
november 10-én (vasárnap) 9.00 órakor az ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK családreferense mutatja be. A szentmise után szeretetvendégséget tartunk az aulában.
Szeretettel várunk mindenkit búcsúi programjainkra, előre is köszönjük sütemény-felajánlásaikat és a szolgálattevők előkészítő és lebonyolító munkáját!
6. Hosszas előkészületek után aláírásra került egy szerződés a Szent Imre templom tetőszigetelésének és bádogos munkáinak kivitelezésére. A felújítást, melynek összköltsége meghaladja a 12 millió forintot, remélhetőleg november folyamán elvégzi a kivitelező. A Kedves Hívek rendszeres adományaiból végeztetjük el, melyet hálásan köszönünk!
A farizeus és a vámos evangéliumi példázatát halljuk ezen a vasárnapon a szentmiséken. Önteltség, lenézés, büszkeség az egyik oldalon, bűnbánat, alázat, szerénység a másikon. Gyakran panaszkodunk, hogy imádság közben elkalandoznak a gondolataink. Ez történik a farizeussal is. Miközben Istnhez fordul, önmagáról beszél, és másokhoz hasonlítja magát. A vámos átérzi, hogy bűneivel fájdalmat okoz az Istennek, és ez neki is fáj. E fájdalmat megtapasztalva egyre őszintébbé válik az imánk.
A tíz leprás evangéliumi jelenete több ponton is érinthet minket. Először is mindnyájan sebzettek vagyunk, elsősorban lelkileg. Rászorulunk Isten könyörületére. A leprások a paphoz vezető út során tisztulnak meg, ami segíthet megértenünk, hogy a mi gyógyulásunk is egy folyamat. Egyre közelebb az Úrhoz. Csak egyikük megy vissza az Úr Jézushoz hálát adni, pedig mind meggyógyult. Hajlamosak vagyunk a többi kilenccel törődni, pedig ez a Mester dolga. A mi feladatunk az, hogy észrevegyük Isten gyógyító működését életünkben, és köszönjük meg neki!
Egy sorversenyen meg kell különböztetnünk azt, hogy mi a feladat, és mi a cél. A cél egyértelműen az, hogy a csapat minden tagja mielőbb átlépje a célvonalat, a feladat pedig izgalmassá teszi az odajutást. Szükség van koncentrációra, ügyességre, kitartásra, sőt türelemre is, hogy a szervezők által kitalált játékot hibátlanul teljesítsük. Az apostolok felismerték, hogy az Úr Jézus az élet mindennapi teendőihez a Mennyei Atyával való bizalomteljes kapcsolatából merít erőt. "Növeld bennünk a hitet." - hangzik kérésük. Mindennapi küzdelmes, sokszor keszekusza életünk célra irányított, vagyis a mennyországot szemünk előtt tartó hitre van mindnyájunknak szüksége.