Évközi 25. vasárnap

A mai evangéliumi szakaszban Úr Jézus a szenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról tanítja övéit. Nem értik. Saját magukkal vannak elfoglalva. A Mester még az utolsó vacsorán, sőt, a kereszten is a tanítványaival törődik, annyira "megfeledkezett magáról". Tanuljunk Tőle, és forduljunk Istenünk és egymás felé!

1. Szeptember 24-én (kedd) 18.40-kor a Szent Imre Plébánia 1-es közösségi termében tartjuk felnőttek részére a keresztségre, elsőáldozásra és bérmálásra felkészítő katekumen csoport első alkalmát, melyre azokat is várjuk, akik más keresztény felekezetben keresztelkedtek, és szeretnének katolikusok lenni. Regisztrálni a plébánia honlapján található űrlapon lehet.

2. A Jézus Szíve templom takarítására várunk segítőket szerdán 7.30-tól. Hálásan köszönjük szolgálatukat!

3. A héten elkezdődnek a bibliaórák is csütörtökönként 18.45-től 20.10-ig a plébánia 1-es közösségi termében. Témánk továbbra is az Oszövetségi messiási jövendölések, az év második felében pedig a Jelenések Könyvével fogunk foglalkozni. Szeretettel várjuk regisztráció nélkül a korábbi tagokon túl az új érdeklődőket!

4. A Boldog Carlo Acutis Felsős Közösség idei első alkalmát szeptember 27-én (péntek) 18.30-kor tartjuk a plébánia 1-es közösségi termében. Szeretettel várjuk regisztráció nélkül a felsős korosztályt!

5. 2025. júniusában Rómába szervezünk két szentévi zarándoklatot félpanziós ellátással. Az első út június 16-20-ig lesz Ravenna és Orvieto érintésével, a második út június 21-25-ig Assisi és Padova érintésével. Mindkét zarándoklat alkalmával három napot töltünk az Örök Városban, mindkét út során autóbusszal és repülővel utazunk. Részletes program a hátsó asztalról vihető, a hirdetőtáblán is megtalálható, valamint plébániánk honlapján, ahol a jelentkezési felületet is találják.

6. A Szent Mihály templom búcsúi szentmiséjére várják a Kedves Híveket szeptember 29-én (vasárnap) 10.00 órára, melynek főcelebránsa Michael Wallace Banach érsek, Magyarország Apostoli Nunciusa lesz. A szentmisén közreműködik Giczi Balázs orgonán, valamint a Collegium Musicum Jaurinense fiúkórus Bruckner Máté vezényletével. Az ünnep előestéjén, szombaton 18.00 órakor szentmisére, énekelt vesperásra és dicsőítő szentségimádásra is várják a Kedves Híveket!

További hírek

Évközi 27. vasárnap

Évközi 27. vasárnap

A házasság felbonthatatlanságának kérdését feszegetik a mai evangéliumban a farizeusok. Tennénk ezt mi is, hiszen a válások kapcsán tulajdonképpen mindegyikünk családja érintett. Lázadunk sok parancs ellen, amikor bűnt követünk el, igazából ezt a lázadást testesítjük meg. Nehéz kérdés, hiszen ezen a területen kiemelten az érzelmeink dominálnak. Az elköteleződés - bármelyik hivatásban - akarati döntés, amely nem jelent garanciát a problémamentességre. Az eredethez, a kezdethez érdemes visszanyúlni: Isten azt mondta, hogy jó mindaz, amit alkotott. Az Úr erejében bízzunk!


Évközi 26. vasárnap

Évközi 26. vasárnap

Az evangélium Jézusa a vasárnapi evangéliumban egyszerre tűnik szelídnek és keménynek. Mondhatjuk: megszoktuk már. Az Úr mégsem szélsőséges, hiszen az a közösség, amelyet szervez, mindenki előtt nyitva áll. Az igazságot keresve mindnyájan hitre juthatunk. Ahhoz, hogy kitartsunk Isten mellett, néha magunkkal szemben is keménynek kell lennünk. Nem mindig sikerül még ekkor sem, hogy bűn nélkül éljünk, ekkor pedig fordulhatunk az irgalmas Istenhez!


Évközi 24. vasárnap

Évközi 24. vasárnap

"Ki nekem Jézus Krisztus?" Komoly kérdés, amely nem csupán a hívőket foglalkoztatja, még ha elsőre úgy is tűnik. Gyurkovics Tibor írja a Próba c. versében, hogy Jézusra mindenkinek választ kell adnia. A mai evangélium elénk tár válaszokat, amelyek kétezer évvel ezelőtt, az Úr Jézus korában fogalmazódtak meg. Valóban Őt tartom Messiásnak, Megváltónak? Nem magam akarom megváltani a saját életemet, világomat? Jézus, a Mester nem közömbös számunkra. Ki vagy Te, Uram?


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.