Nagyböjt 4. vasárnapja

Ezen a vasárnapon az elhangzó evangéliumi szakasz igazán bőséges elmélkedési anyagot tár elénk. Utalás történik az Úr Jézus szenvedésére, kereszthalálára, de arról is hallunk, hogy a benne való hitünk, vagy nem-hitünk nem más, mint az ítéletünk saját magunkra nézve. A végtelenül irgalmas és szerető Isten mindent megtesz, tényleg mindent azért, hogy mi eljuthassunk hozzá. Nagyböjtben jó arra is gondolni, hogy mi mit tudunk a magunk részéről tenni azért, hogy a mennyország legyen örök othonunk.

1. Pénteken 17.15-től a Szent Imre Karizmatikus Közösség vezetésével imádkozzuk a keresztutat. Szeretettel várunk mindenkit!

2. A jövő vasárnap a 10.30-kor és a 18.00 órakor kezdődő szentmisék előtt és alatt lesz gyónási lehetőség.

3. A jövő vasárnap országos gyűjtés lesz a szentföldi kegyhelyek javára. Hálásan köszönjük adományaikat!

4. Azon időseket, betegeket, akiket a sekrestyében bejelentettek, március 19-én (kedd) 9.00 órától tervezem felkeresni otthonukban.

5. A Gárdonyi és a Lackner iskola hittanosainak húsvéti gyónási lehetőséget biztosítunk március 20-án (szerda) 15.30-17.00 óráig.

6. A Jézus Szíve templom, valamint a Szent Imre templom, a plébánia és udvarának húsvéti nagytakarítása két hét múlva szombaton, március 23-án délelőtt lesz. Szeretettel majd segítőket!

7. A Győri Könnyező Szűzanya búcsújának programja a hirdetőtáblán és plébániánk honlapján is megtekinthető, a papság búcsújának szentmiséje március 16-án (szombat) 11.00 órakor lesz a Nagyboldogasszony-Székesegyházban Várszegi Asztrik püspök, ny. pannonhalmi főapát vezetésével. A hívek búcsúja szombat estétől vasárnap délutánig tart. Szeretettel várják a Szűzanyát tisztelő híveket Győrbe!

8. Városi lelkigyakorlatra várják a Kedves Híveket a Szent György templomba március 18-án, 19-én és 20-án (hétfő-szerda). 16.30-tól gyónási lehetőség lesz egészen a szentmisék végéig, a 18.00 órakor kezdődő szentmiséken Dr. Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök úr elmélkedéseit hallhatjuk. Szeretettel buzdítunk mindenkit a részvételre!

9. Az idei évben a városi keresztutat a Kertvárosi plébánia szervezi, március 22-én (péntek) a 17.30-as szentmise után 18.00 órakor kezdődik a Bánfalvi Kolostortemplomban. Szeretettel várják városunk híveit!

További hírek

Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap

Húsvét vigíliáján a templom előtt rakott tűz igyekszik áttörni a Szent Háromnap sötétségét. Az egyházi év legszebb liturgiájának első és talán legfontosabb eszköze a pap által megáldott, csendben pattogó tűz. Lobogó szolgálata nem merül ki abban, hogy emlékeztet az isteni fényességre, lelkünk mennyei vágyaira, vagy a bűneinktől való megtisztulásra. Neki jut az a megtiszteltetés, hogy az ő lángjáról gyulladhat meg a húsvéti gyertya, mely Krisztust, a Világ Világosságát jelképezi. Hamarosan parázzsá, majd hamuvá múlik, melyet a legkisebb fuvallat is eloszlat. Küldetését azonban beteljesítette, rábízott feladatát elvégezte.
A húsvéti öröménekben énekeljük: „már tudjuk, mit hirdet ez a gyertyaszál nékünk, mely az égi tűzről Isten dicséretére gyulladt lángra”. Krisztus fényessége áttöri a sötétséget, az Egyház pedig tovább imádkozik: „kérünk tehát, Urunk, téged, hogy ne aludjék ki ez a gyertyaláng, melyet néked áldozunk, és el nem fogyó tiszta fénnyel űzze távol lelkünktől az éj minden árnyát”. A bűn sötét hazugságát Krisztus fényes igazságával tudjuk legyőzni, mely által mennyei vágyakra gyullad szívünk, és tiszta lélekkel juthatunk el az örök dicsőség fényének megünneplésére.

 


Virágvasárnap

Virágvasárnap

A Nagyhét kezdetén, virágvasárnap az Úr Jézust ünnepeljük, aki szenvedése előtt bevonult Jeruzsálembe. Éljenző, hozsannázó tömeg fogadta, királyként érkezett. Az emberek tiszteletük jeleként pálmaágakat, ruháikat terítették Jézus útjába. Megtehetjük, hogy csak szemléljük mindezt, de mennyivel szebb és odaadóbb, ha valahogy kifejezzük az Úr Jézus iránti tiszteletünket. Áldott a Király!


Nagyböjt 5. vasárnapja

Nagyböjt 5. vasárnapja

A házasságtörő asszonyról szóló evangéliumi részlet hallatán általában két részt tartunk emlékezetesnek. Az egyik a szállóigévé vált jézusi mondat: "az vesse rá az első követ, akik közületek bűn nélük van", a másik pedig az a kép, amikor a Mester ír a föld porába. Sokan leragadnak ott, hogy vajon mit írhatott... Egy imában átvirrasztott éjszaka után az irgalom és a megbocsátás fénye ragyog fel, hiszen az is elhangzik "én sem ítéllek el". Mi is így szeretnénk a bűnbánatban Istenhez fordulni: tisztítson, szabadítson meg vétkeinktől, Ő, aki utálja a bűnt és végtelenül szereti a bűnöst.


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2025 Minden jog fenntartva.