Évközi 16. vasárnap

Heti hirdetéseink

1. Szombaton 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában. Kérjük a közösségeket és a testvéreket, vállaljanak 1-1 óra szentségőrzést. Jelentkezni a sekrestyében lehet.

2. A jövő héten vasárnap – Szent Kristóf, az utazók védőszentjének napja alkalmából – a gépjárművek és egyéb közlekedési eszközök megáldására kerül sor a Szent Imre templom előtti téren és a parkolóban a reggel 9.00 órai és este 18.00 órai szentmiséket követően.

3. Vasárnap az esti szentmise előtt a rózsafüzér társulat titokcseréje lesz litániával.

4. Karitász csoportunk bővítené tagjait olyan személlyel, aki idősellátásban segítene. Történetesen most olyan személy kéri a segítségünket, akit hétköznaponként el kellene kísérni foglalkozásokra. Jelentkezni a plébánia irodájában lehet.

5. Budapesten, a Szent István Bazilikában a magyarság lelki megújulásáért engesztelő virrasztásra várják a Kedves Híveket augusztus 14-én, pénteken este 20.00 órától szombat reggel 5.00-ig. Éjfélkor szentmisével köszöntik a Mennybe fölvett Szűzanyát.

6. Továbbra is várjuk a jubiláns házaspárok jelentkezését a győri Székesegyházban szeptember 5-én 10.00 órakor tartandó hálaadó szentmisére és áldásra.

További hírek

Évközi 2. vasárnap

Évközi 2. vasárnap

A mai vasárnapra kijelölt evangéliumi részletben láthatjuk, hogy Keresztelő János két tanítványa elkezdi követni Jézust, akik valamilyen ellenállhatatlan vonzást érezhettek, amikor a Keresztelő felkiáltott: "Nézzétek, az Isten Báránya!" Elkezdték követni, megnézték, hogy hol lakik, aznap nála maradtak. Jézus emberi alakja az, ami ezekből a jelenetekből sugárzik. Talán ettől is lettek ennyire kíváncsiak, érdeklődők a tanítványok. Nekünk szegeződik a kérdés: mi tulajdonképpen miért követjük Jézust? Mi az, ami vonz minket felé? Még ha nem is tudunk ezekre a kérdésekre konkrét választ adni, a Mester tőlünk is azt várja, mint az evangéliumban szereplő Andrástól, hogy vezessünk el másokat is Hozzá!


Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

Az ünnep evangéliumában Márk tollából szűkszavúan értesülünk Jézus megkeresztelkedéséről. Mai, találkozásokra éhes világunkban ha kicsit beleképzeljük magunkat akár az Úr Jézus, akár Keresztelő János, akár a sorban álló, keresztelkedésre váró emberek helyébe, igazi élményt jelenthet számunkra a fizikai közelségen túl a tekintetek találkozása, a szerepek definiálása, a küldetés, identitás alakulása. Kicsoda ez a Jézus? Ki ez a furcsa, radikális János? Miért mennek az emberek, vállalva a sorban állást? Keresztény küldetésünk megtalálása közben nekünk sem árt, ha időnként fel- és körbenézünk...


Karácsony utáni 2. vasárnap

Karácsony utáni 2. vasárnap

"Az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ô dicsôségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsôsége, telve kegyelemmel és igazsággal." János evangéliumában ez a szakasz a második isteni személy megtestesülésére, földre szállására utal. Gyakran olvassuk ezt a részt a karácsonyi időben. Tegyük fel a kérdést: elégszer olvastuk, hallottuk már? A világtörténelem legnagyobb eseménye a mi életünket is befolyásolja?


© Szent Imre Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.