A mai evangéliumban a törvényről hallunk. Az ószövetségi törvényt, mely a parancsok szigorú megtartását tekintette az Isten előtti kedvesség útjának, az Úr Jézus tökéletesíti, megszenteli, mégpedig úgy, hogy a szeretetet állítja a középpontba. Nem eltörölni jött a törvényt, hanem megtisztítani mindattól, ami nem Istenhez visz közelebb. A mai szakasz üzenete: dolgok mélyére ásva, "gyökerestül" kell már a bűnös gondolattól is távol tartani magunkat. Így válunk egyre tisztábbá, és a szeretetre még inkább képessé.
1. Csütörtökön 16.00-18.00 óráig élelmiszercsomagot osztunk a területünkön élő rászorulóknak. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik karitatív célra adakoznak!
2. Szombaton 7.30-tól a Jézus Szíve templom takarítására várunk segítőket.
3. Szombaton 9.00 órától bérmálási felkészítőre várjuk a fiatalokat a plébániára.
4. Továbbra is várjuk a júniusi győri papszentelésre induló gyalogos zarándoklatra mindazok jelentkezését, akik ezt a zarándoklatot a szentelendőkért ajánlanák fel. Többen jelezték, hogy gondolkodnak a részvételen, kérjük, hogy inkább jelentkezzenek István atyánál, mintsem, hogy lemaradjanak.
5. Már most szeretnénk jelezni, hogy február 25-én, nagyböjt első szombatján 17.30-tól a Szent Imre templomban előadást tart és dicsőítő szentségimádási órát vezet Böjte Csaba testvér, az erdélyi árvamisszió apostola.
6. Az MKPK Családügyi Bizottsága által készített szórólapokat ajánlunk mindazok figyelmébe, akik a meddőség, a magzatvesztés és az örökbefogadás témájában érintettek. A hátsó asztalról elvihető, igényesen összeállított anyagokban egyértelmű tanításokat és konkrét segítséget találnak.
7. A jövő hét folyamán a Házasság Hete keretében megrendezésre kerülő programokat szívből ajánljuk a házaspároknak, hogy kapcsolatukat tudják erősíteni közös imádsággal, előadásokon, sétákon való részvétellel, vagy akár egy szál virággal, gyertyafényes vacsorával, közös tánccal. Részletek a kitett plakáton és plébániánk honlapján olvashatók.
Jairus lányának feltámasztását meglehetősen részletesen tárja elénk a mai evangéliumi részlet. Nem gyakori a halottfeltámasztás az Úr Jézus nyilvános működése alatt. Isteni erejét, hatalmát soha nem szenzációkeltésre használja, hanem a hit megerősítésére. Vessük bizalmunkat Istenbe, vagyis hittel mondjuk ki: "Legyen meg a Te akaratod!"
A földbe vetett mag és a felnövekvő mustármag példabeszéde szerepel a mai evangéliumban, mely arra akar tanítani bennünket, hogy az életünkben hagyjuk meg Istennek azokat a dolgokat, amelyek irányítása az Ő kezében van a legjobb helyen. Ez nem könnyű. Kimondani: "legyen meg a Te akaratod", amikor - valljuk meg őszintén - imáinkban gyakran kérjük az Urat arra, hogy a mi elképzelésünk feleljen meg az isteni akaratnak. A földbe vetett mag az Úr Jézus példázata szerint magától hoz termést. Magától az Istentől.
Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked! Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted. Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk, Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk. Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma! Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.