Az alábbiakban olvashatják mindnyájunk Eta nénijének visszaemlékező gondolatait, melyekkel a 2023. január 6-án tartott ministránsnapra és főként zárómiséjére emlékezik.
Domokos Etelka:
Mérföldkő
Vízkereszt van: Urunk megjelenésének ünnepe. A templom és a kápolna tele van. A hívők csendben várják a szentmise kezdetét. A bevonulás ünnepélyes.
Kb. 30 fő ministráns van, a kicsitől a nagyig. A derekukat már nem a megszokott kötél övezi, hanem a nyakukban fából készült egyszerű, de ünnepélyes kereszt van. Ők az oltár alázatos szolgái a szentmise és a liturgiák alatt; méltón büszkék erre és következetesen koncentrálnak, figyelnek. A szentmisét megelőző délutáni foglalkozáson megérthették, hogy ők most Jézust közvetlenül szolgálják és tanulnak tőle, - mint az apostolok -; ez örömmel, önfegyelemmel tölti el őket,… Nem férnek el mind a szentélyben.
A szentmise végén István atya kiosztja a délutáni ministráns foglalkozás emléklapjait, - mind ott voltak. Nevet nem olvas, hanem sietős léptekkel megy ide, oda, mindenkihez, lépcsőről le, fel, és a rajta lévő miseruha csak úgy lobog mint a szívekben élő, és a templomi jászol előtti betlehemi láng. Szolgálja az „apostolokat”, mint Jézus az utolsó vacsorán. Ők már az „utódok” az óvodás kórtól a nagyokig, akik közül már nem is egy dolgozó, de van több diplomás is. Ők a „kicsinyek” példaképei.
István atya lelkesíti a fiúkat: Aki hívást hall a papi hivatásra, az bátran vállalja el, mert lám az Isten szolgálata tele van örömmel és sohasem vagy egyedül mert sok ember – a korától és a helyzetétől függetlenül! – szíve, lelke húrjai az örömben együtt pendül, és játssza az Istent dicsőítő dallamot.
A plébánia 25 éve alatt már volt személy-cserélődés a különböző szolgálatokban, így a ministránsok között is, de ez, a mai nap igazán felejthetetlen és ünnepélyes az ő számukra is. Mi, az egyszerű hívők, – az Isten kegyelmét kiesdekelve, - az értük mondott imáinkkal továbbra is kísérjük és felkaroljuk őket.
Történt mindez 2023. január 6-án Sopronban, a Szent Imre Római Katolikus Plébánia templomában.
Október 23-án, hétfőn zarándoklatot szervezünk hálánk jeléül mindazoknak, akik valamilyen szolgálattal közösségünk javát szolgálják. Az idei programban szerepel az árpási és rábaszentmiklósi műemléktemplom, valamint a tétszentkúti Segítő Szűzanya kegyhely megtekintése, Győrben pedig közös ebéd után a Szent Kamillus templom és Hencz Márton káplán atya meglátogatása egy meglepetésprogrammal. Szeretettel várjuk a sekrestyében, vagy az irodában szolgálattevőink jelentkezését!