Advent 1. vasárnapja

Közösség vagyunk, Krisztus közössége. Ma inkább azt mondom, a Krisztusra várakozók közössége. Mert életünk lényege a várakozás, a Krisztussal való közösségre, vagyis a Mennyországra való várakozás. Nem szeretnénk egyedül várni, ezért várakozásban való társakat keresünk. Mert együtt könnyebb, mint egyedül. A választott nép várta a Messiást. Azt várta, hogy Isten avatkozzon be az életükbe, hogy végre boldogabbak legyenek. Az első gyertya azt jelzi, valami elkezdődött. Az Isteni közösség elindult az emberiség megváltására. De jelzi a mi kezdésünket is, hogy most ismét elindulunk a Fény felé, Jézus felé, hogy Őnála találkozzunk. Ő mifelénk, mi Őfelé vándorolunk, s ahogy közelebb érünk Őhozzá, mi is egyre többen leszünk. Sokfélék vagyunk és sokfelől jövünk, de egyet igazán közösen akarunk: Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő!

1. Hálásan köszönjük az elmúlt vasárnapi gyűjtés alkalmával adott 382.550 Ft-ot, melyet a Győri Egyházmegyei Karitász céljaira továbbítottunk.

2. Pénteken elsőpéntek lesz, délelőtt 9.30 órától az elsőpéntekesek mellett a karácsonyi gyóntatásra felírt időseket látogatom meg otthonukban.

3. Szombaton 19.30-kor a Szent Imre templomban zenés dicsőítő szentségimádás lesz plébániánk Töviskorona zenekarának szolgálatával, melyre szeretettel várjuk a Kedves Híveket!

4. A plébániánk területén élő rászorultak karácsonyi csomagjához tartós élelmiszer gyűjtő akciót szervezünk december 3-11-ig. Az adományokat a Jézus Szíve templom sekrestyéjébe és a Szent Imre templom aulájába várjuk. A jövő hétvégén karitász csoportunk önkéntesei a korábbi évekhez hasonlóan az „Egymillió csillag a szegényekért” akció keretén belül gyertyákat kínálnak majd a templomok kijáratánál, az értük adott adományokat úgyszintén a szegények javára fordítjuk. Hálásan köszönjük jóságukat!

5. A korábban megrendelt teás és sörös szettek a feliratkozás helyén átvehetők. Továbbra is kapható az egylapos soproni katolikus falinaptár 150 Ft-ért, a Szent Imre templom 25 éves jubileumára kiadott emlékkönyv 1350 Ft-ért, valamint plébániánk forgatható falinaptára 1000 Ft-ért a hátsó asztalon. A sekrestyében kapható még karácsonyi tömbgyertya is 1000 Ft-os áron.

6. A plébániai segítők zarándoklatára december 10-én 6.30-kor lesz az indulás a Szent Imre templom elől, a programban egy szerény ebéd is szerepel, hazaérkezésünk várható időpontja: 20.30 óra. Tisztelettel kérjük, hogy aki feliratkozott, de mégsem tud eljönni, mielőbb jelezze, mert a zarándoklatra várólista van.

7. A karácsonyi pásztorjátékban szereplő gyermekek és fiatalok jelentkezését vasárnap éjfélig várjuk a balics.marta@gmail.com e-mail címre.

8. A Jereván lakótelep szolgáltatóháza átriumában november 27-én (vasárnap) 16.00 órakor adventi ünnepi gyertyagyújtás lesz a történelmi egyházak lelkipásztorainak gondolataival. A Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzata és a Lővéri Nyugdíjas Klub szeretettel vár mindenkit!

További hírek

Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


Húsvét 4. vasárnapja

Húsvét 4. vasárnapja

A mai evangéliumi részletben az Úr Jézus jó pásztorként mutatkozik be. Olyan Isten ő, aki vigyáz ránk, ismer minket, vezetni akar. Amikor mindezt halljuk, észrevesszük, hogy nem mindig halljuk a hangját. Sokan bégetnek a nyájban, olyanok is, akik nem ezeket a jókat akarják; hamar megbélyegezzük egymást, fekete bárányt találunk. Magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem Istennel. A mai ünnepen a mi Jó Pásztorunk halk, szelíd szavával mégiscsak meghív bennünket, mégpedig arra, hogy vele legyünk. Egészen a menny kapujáig akar vezetni a szavával!


Húsvét 3. vasárnapja

Húsvét 3. vasárnapja

Lukács evangéliuma segítségével ismét az Úr Jézus feltámadását követő egyik jelenésnek lehetünk tanúi, mely egészen szemléletes. Érzékek és érzések, melyek mind a megtapasztalást akarják aláhúzni. Az apostolokéhoz hasonlóan velünk is olykor megesik, hogy felüti a fejét a félelem, az ijedtség, amikor Isten be akar lépni az életünkbe. Mi nem így, vagy úgy képzeltük. Számunkra más helyzet komfortosabb lett volna. Amikor lemondunk a saját elképzeléseinkről, amikor tudunk elengedni dolgokat, akkor adunk teret a Feltámadottnak. Teljesen biztos, hogy ekkor szűnik a félelem, az ijedtség és a kétely, helyébe pedig a hit talaján az öröm, a béke és a ráhagyatkozás biztonsága költözik!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.