Az Oltáriszentség ünnepe számunkra évről-évre felteszi a kérdést: felfogjuk igazán, hogy tulajdonképpen mi az Eucharisztia? Úrnapján a lelkünk válaszadásra kényszerül. Hiszek benne? Tudom, hogy az életem fő erőforrása az Úr Jézus Teste és Vére? Szent II. János Pál pápa fogalmazta meg nagyon egyszerűen: abban a kis ostyában rejlik a gyógyír a világ minden bajára.
1. Szombaton reggel 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában, kérjük, hogy a szentségőrzők a sekrestyében jelentkezzenek.
2. A Jézus Szíve templom nagytakarítására várunk segítőket minden korosztályból szombaton reggel 8.00 órára.
3. A Jézus Szíve körmenetre a ministránsok számára próbát tartunk szombaton 11.00 órától, az ünnepi szentmisén természetesen csak azok ministrálhatnak, akik a próbán részt vettek.
4. Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódóan az alábbi programokra várjuk a Kedves Híveket: pénteken 6.45-kor ünnepélyes Jézus Szíve litániát, majd 7.00 órakor ünnepi szentmisét tartunk, melynek szónoka Hencz Márton diakónus lesz. Szombaton az esti szentmise után Milkovics Veronika hittanár vetített képes előadása lesz a Megváltós Nővérekről és a Jézus Szíve templomról. Vasárnap 10.30-kor kezdődik az ünnepi püspöki szentmise, melyben egyházmegyénk főpásztora megáldja mindazokat a felújítási munkákat, amelyek az elmúlt időszakban történtek. A szentmise végén alkalmas időjárás esetén Jézus Szíve körmenetet tartunk. Az ünnepség végén szerény szeretetvendégséget tartunk, melyhez kérjük, aki tud, pogácsával járuljon hozzá! Szeretettel várunk mindenkit!
5. A Családok X. Világtalálkozójához kapcsolódóan Plébániai Családi Napra várjuk plébániánk családjait a jövő vasárnap 15.00 órától a Szent Imre Plébániára. A programok között Jézus csodáival kapcsolatos családi akadályverseny, arcfestés, csillámtetoválás, kavicsfestés, baba- és gyereksarok szerepel. 15.30-kor a templomban sztárvendégként fellép a Szironta Harangzenekar, 18.00 órakor pedig a családos szentmise közösséggel ünnepeljük a szentmisét, melynek végén megáldjuk a családokat. A családi nap miatt az esti rózsafüzér és litánia elmarad.
6. Tisztelettel kérjük mindazokat, akik a Szent Imre templom kertjében önkéntes munkát vállaltak, hogy a sekrestyében szíveskedjenek átvenni a csapat elérhetőségeinek listáját.
7. Kálmán Imre atya idén ünnepli áldozópappá szentelésének 25. évfordulóját, ebből az alkalomból a Szent Imre templomban július 10-én (vasárnap) 18.00 órakor ezüstmisét mutat be. Mivel kifejezett kérése volt, hogy ne tárgyi ajándékkal készüljünk, ezért szívesen fogadunk az irodába írott köszöntőket, az érte felajánlott imádságok, szentmisék jelzését. Részleteket a későbbiekben hirdetünk.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek ünnepén ünnepeljük a háromságos egy Istent, a szeretetet, amelyből részt kaptunk, az embert, aki képmás, a családot, mely ennek a szeretetközösségnek a képe itt a földön. Ünnepeljük az igazságot, gyönyörködjünk a szépben. Mindezért pedig fakadjon hála a szívünkben, hogy Isten beavatott bennünket ezekbe a titkokba! Nem vagyunk elveszettek: az Atyaisten végtelen szeretete folyományaként testvért, Fiút kaptunk Jézus Krisztusban, a harmadik isteni személy, a Szentlélek pedig vezet bennünket. Persze, ha hagyjuk!
A Szentlélek eljövetelét ünnepeljük Pünkösdkor, az Egyház születésnapját. A kiáradó Lélek a nyitott szíveket keresi. Változást akar bennünk. Azért jön, hogy jótékonyan felkavarjon bennünket. A világ végéig az Egyház éltető lelke marad. Kapcsolódjunk Hozzá mi is, hogy mindazokra az ajándékokra, amelyekkel meg akar lepni minket, rá tudjunk csodálkozni, és valóban a miénk legyen!
Jézusunk a mai evangéliumban nem csak kér, hanem ígér is. Kéri, hogy ha szeretjük Őt, tartsuk meg parancsait. Fedezzük fel, hogy Isten életünk vezére, az embertárunk pedig Isten képmása. Hogy ehhez erőnk, motivációnk legyen, megígéri, hogy elérkezik az Igazság Lelke, és velünk is marad. Pünkösdre várunk, a Szentlélek eljövetelét készülünk megünnepelni!