Ez az ünnep is értünk van. Nem teszi nagyobbá a Szentháromságot, bennünket viszont közel tud vinni a lényeghez. Itt a földön munkatársai lehetünk a világ jobbá tételében, ezzel együtt megsejteti a mennyország örömét. A mai evangéliumban elhangzik, hogy nem vagyunk elég erősek az Úr Jézus sok mondanivalójához. Kíváncsivá tesz. A Szentlélekben bízhatunk, aki elvezet minket a teljes igazságra.
1. Csütörtökön 16.00-18.00 óra között élelmiszercsomagot osztunk a területünkön élő rászorulóknak. Köszönjük a nekik felajánlott rendszeres adományokat!
2. Szeretettel várjuk a Plébániai Tanácsadó Testület tagjait június 17-én (péntek) az esti szentmisére, majd utána megbeszélésre a plébániára.
3. Szombaton délelőtt 10 órakor lesz Hencz Márton papnövendékünk diakónusszentelése a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Akik a plébániai különbusszal utaznak, 8.00 órakor lesz az indulás a Szent Imre templom elől. Mindenkit kérünk, hogy időben érkezzen meg. A Kedves Hívek imáiba ajánljuk a pap- és diakónusszentelésben részesülőket!
4. Plébániánk honlapján keresztül már lehet jelentkezni az ősszel induló középiskolás bérmálási felkészítőre, a felső tagozatos korosztály számára induló ifjúsági közösségbe, az édesanyák és kisgyermekeik számára induló baba-mama klubba, valamint a szintén ősszel induló, kétéves katekumenátusra, ahová azokat a felnőtteket várjuk, akik még nincsenek megkeresztelve, vagy még nem voltak elsőáldozók és bérmálkozók, és komolyan szeretnék a készület során megismerni katolikus keresztény hitünket. Mindegyik csoportba a honlapon található elektronikus űrlapon keresztül várjuk a jelentkezéseket.
5. Nagy szeretettel várjuk a már korábban hirdetett Plébániai Családi Napra közösségünk családjait június 26-án (vasárnap) 15.00 órától a Szent Imre Plébániára. A Családos Szentmise Közösség gyermekeknek és családoknak szóló színes programokkal készül, a délután folyamán pedig sztárvendégként fellép a Szironta Harangzenekar. A programot a 18.00 órakor kezdődő családos szentmise zárja majd. Szeretettel és örömmel várunk mindenkit!
Együtt ünnepeljük a főapostolokat, mely azt is sugallhatja számunkra, hogy az evangélium öröme mindenkié. Péter a zsidóság felé fordul igehirdetésével, Pál pedig a pogányokhoz. Mindkettejüket ugyanaz hajtja, amely minket is kell, hogy vezessen: megismertetni az Úr Jézust az emberekkel.
A mai evangéliumi szakasz húsvétvasárnap estéjére visz vissza bennünket. A Feltámadott küldi az apostolokat, ahogy Őt küldte a Mennyei Atya. Azt is mondja: "Vegyétek a Szentlelket!" Mindkét gondolat Pünkösd fényében nyer értelmet. Amint eltelnek az apostolok a Szentlélek erejével, teljesen tudatába kerülnek küldetésüknek. Megszületik az Egyház, a Krisztusban hívők, és az evangélium öröméről tanúságot tenni akarók közössége.
Az apostolokban a búcsúzó Mester kettős érzéseket válthat ki. Egyrészt tanácstalanság, szomorúság lehet bennük, amiért az Úr Jézus fizikai valóságában elhagyja őket, visszatér a mennybe, másrészt vigasztalhatja őket a megígért Szentlélek eljövetele. Pünkösdre készülve fedezzük fel, hogy az Úr ma is küldi nekünk minden nehézségünk közepette a "Atya megígért ajándékát". Várjuk nyitott szívvel a Szentlelket!