Advent 1. vasárnapja

Advent van, az Úr eljövetelének várása. A mai evangéliumban az Úr Jézus a végidőről tanít, főleg azt emeli ki, hogy amikor elérkezik az Istennel való találkozás ideje, akkor emeljük fel fejünket. Bizony nem mindig könnyű belegondolni abba, hogy milyen lehet Isten arcába nézni. A karácsonyi készületünk ebben is segíthet: a külső és belső rendrakás egyre "vállalhatóbbá" tesznek az Úr előtt.

1. Hálásan köszönjük, hogy az elmúlt vasárnap plébániai közösségünk tagjai 356.745 Ft-tal támogatták a Katolikus Karitász szolgálatait!

2. Ma délután 16.00 órakor a Kodály-téri Szolgáltatóház udvarán a Jereván Településrészi Önkormányzat adventi gyertyagyújtásra várja a környéken lakókat. Az ünnepségen a történelmi egyházak lelkipásztorai is szolgálnak.

3. Advent folyamán hajnali szentmisékre várjuk a Kedves Testvéreket a Jézus Szíve templomba hétfőtől-péntekig reggel 6.00 órára. Amint a sekrestye melletti szoba elkészül, rögtön jelezni fogom, és attól kezdve tudok gyónási lehetőséget biztosítani a hajnali szentmisék után. A pandémia miatt a gyóntatószéket egy ideig nem használjuk.

4. Tisztelettel kérjük, hogy aki 2022-ben a szentmiséken szívesen vállalna felolvasói szolgálatot, a jövő vasárnapig szíveskedjen jelezni a sekrestyében, vagy az irodában. A jelentkezéskor kérjük megadni, hogy melyik szentmisén és milyen rendszerességgel szeretne felolvasni. Erről a szolgálatról éves beosztás készül, melyet minden felolvasó kézhez kap.

5. Tisztelettel kérjük, hogy az irodában, vagy a sekrestyében szíveskedjenek jelenteni a jövő vasárnapig azon idősek nevét, címét és telefonszámát, akik otthonukban, a járványveszély ellenére is szeretnék elvégezni karácsonyi szentgyónásukat és szentáldozásukat.

6. A jövő vasárnapig várjuk a jövő évi újság-előfizetéseket, valamint Brenner László atya oktatásait tartalmazó könyvére, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról készült fotókönyvre, valamint az „Így főznek a magyar katolikusok” c. recepteskönyvre a megrendeléseket, melyeket a sekrestyében, vagy az irodában lehet leadni.

7. Plébániánk 2022-es falinaptára a héten bármelyik nap megérkezhet, a hátsó asztalnál, valamint az irodában 900 Ft-os áron megvásárolható lesz.

8. A soproni kórház területén Horváth László kórházlelkész a járvány ellenére is látogathatja a betegeket. Az alábbi telefonszámokon szeretettel várja a hozzátartozók megkeresését, akik betegeik számára gyóntatást, áldoztatást és a betegek szentségének felvételét kérik: 20/7738655, 30/8498280.

További hírek

Húsvét 3. vasárnapja

Húsvét 3. vasárnapja

Lukács evangéliuma segítségével ismét az Úr Jézus feltámadását követő egyik jelenésnek lehetünk tanúi, mely egészen szemléletes. Érzékek és érzések, melyek mind a megtapasztalást akarják aláhúzni. Az apostolokéhoz hasonlóan velünk is olykor megesik, hogy felüti a fejét a félelem, az ijedtség, amikor Isten be akar lépni az életünkbe. Mi nem így, vagy úgy képzeltük. Számunkra más helyzet komfortosabb lett volna. Amikor lemondunk a saját elképzeléseinkről, amikor tudunk elengedni dolgokat, akkor adunk teret a Feltámadottnak. Teljesen biztos, hogy ekkor szűnik a félelem, az ijedtség és a kétely, helyébe pedig a hit talaján az öröm, a béke és a ráhagyatkozás biztonsága költözik!


Húsvét 2. vasárnapja

Húsvét 2. vasárnapja

Tamás apostol kerül a figyelmünk középpontjába az evangéliumi szakasz hallatán. Ő "hiszi, ha látja" az Úr Jézus feltámadását. Tamáskodik. Sokszor tesszük ezt mi is, amikor Isten életünkben való jelenlétét, irgalmas szeretetét firtatjuk. Jó módszer lehet, ha figyelmünk középpontjába inkább a Feltámadottat helyezzük. Ha Rá tekintünk, biztosak lehetünk abban, hogy jó irányba is haladunk. "Én Uram, én Istenem!" Tamás apostol hitvallása - látva az Üdvözítőt - mélyebbnek tűnik, mint a többieké.


Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap

Jézus Krisztus feltámadása keresztény életünk legfontosabb eseménye. Igen, a mi életünké is. Örök sorsunk szempontjából kulcsfontosságú, hogy hova juthatunk. Krisztus megváltó kereszthalála és feltámadása a mennyország, az örök üdvösség perspektíváját tárja elénk. Ezért a legfontosasbb esemény számunkra. Ennek tudatában, az atyai házat megcélozva éljünk!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.