Évközi 33. vasárnap

Az Úr Jézus a mai evangéliumban a végidőről tanít. Felhőkön, hatalommal és dicsőséggel eljövő Emberfiáról, választottakat összegyűjtő angyalokról, elmúló égről és földről hallunk, valamint arról, hogy ennek időpontját egyedül a Mennyei Atya tudja. Felmerül több kérdés is: Jó ez így? Kell ez nekünk? Miért nem tudhatjuk pontosabban? Ha előtörnek belőlünk ezek a kérdések, érdemes belekapaszkodnunk abba, hogy a mai emberre nagyon is jellemző, hogy könnyen elterelődik a figyelme, elhomályosul a lényeg. Gondoljunk arra így az egyházi év végén, hogy akik fel vannak készülve a mennyországra, azokat Isten nem csupán tárt kapukkal, hanem kitárt kezekkel várja. A készületen van tehát a hangsúly, hiszen ha éberen várjuk az Úrral való találkozást, tulajdonképpen mindegy is, hogy ez mikor következik be...

1. Hálásan köszönjük a Jézus Szíve templom takarításában közreműködők szolgálatát, külön köszönjük a szolgálattevők rugalmasságát, alkalmazkodását az utóbbi hetekben. A sekrestye melletti helyiségek a tervek szerint a héten elkészülnek.

2. A héten lesz a jótékonykodás nagy szentjének, Szent Erzsébetnek ünnepe, ehhez kapcsolódóan a jövő hétvégén országos gyűjtést tartunk a karitász javára. Hálás szeretettel köszönjük a rászorulóknak felajánlott adományokat!

3. Csütörtökön 16.00-18.00 óra között élelmiszercsomagot osztunk a területünkön élő rászorulóknak. Nagyon köszönjük a nekik felajánlott rendszeres adományokat!

4. November 20-án (szombat) délelőtt 10.00 órakor a Győri Székesegyházban bemutatott szentmise keretében kispapok beöltözésére, valamint avatásokra kerül sor. Woditsch Pétert, a soproni Szentlélek és Szent Mihály Plébánia papnövendékét reverendába öltöztetik, Hencz Márton papnövendékünk ún. „admissio”-ban részesül, mellyel hivatalosan is a papjelöltek közé fogadják. Kísérjük imáinkkal a papságra készülőket, hiszen egyre nagyobb szükség van rájuk!

5. November 20-án (szombat) a szentmise előtt a Jézus Szíve templomban 17.00 órától szentségimádást tartunk hálából a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, csatlakozva az országos felhíváshoz. Szeretettel buzdítunk mindenkit a hálaadásra!

6. A tavalyi évben indult Szentlélek Szeminárium kurzus megkoronázása a pandémia miatt elmaradt. A csoporttagok szerdai találkozója után a jövő vasárnap a 18.00 órakor kezdődő küldetésmise főcelebránsa dr. Reisner Ferenc általános püspöki helynök, szemináriumi rektor úr lesz. A tervek szerint ebben a szentmisében lesz a Krakkóból származó Irgalmas Jézus kép sorszámmal ellátott másolatának megáldása is.

7. Az Önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint a jövő hét folyamán a Szent Imre templom környékén járdákat fognak felújítani. Tisztelettel kérnek mindenkit, hogy körültekintően közlekedjenek!

További hírek

Virágvasárnap

Virágvasárnap

A Nagyhét kezdetén egyszerre van jelen a liturgiában az öröm és a szenvedés. Az Úr Jézus bevonul Jeruzsálembe, a nép királyként fogadja. A szentmisében pedig halljuk a passiót, Urunk szenvedéstörténetét. Egységben látva az előttünk lévő hetet, mégsem zavaró ez. Az egész nem másról szól, mint Isten ember felé megnyilvánuló, szenvedélyes, életadó szeretetéről.


Nagyböjt 4. vasárnapja

Nagyböjt 4. vasárnapja

Ezen a vasárnapon az elhangzó evangéliumi szakasz igazán bőséges elmélkedési anyagot tár elénk. Utalás történik az Úr Jézus szenvedésére, kereszthalálára, de arról is hallunk, hogy a benne való hitünk, vagy nem-hitünk nem más, mint az ítéletünk saját magunkra nézve. A végtelenül irgalmas és szerető Isten mindent megtesz, tényleg mindent azért, hogy mi eljuthassunk hozzá. Nagyböjtben jó arra is gondolni, hogy mi mit tudunk a magunk részéről tenni azért, hogy a mennyország legyen örök othonunk.


Nagyböjt 2. vasárnapja

Nagyböjt 2. vasárnapja

Jézus színeváltozásáról tudósít a mai evangélium. Felmennek a hegyre a Mesterrel a főapostolok, nehezen tudnak mit kezdeni a látvánnyal, az élménnyel. Sokszor lehetünk mi is így: vágyunk az Istennel való találkozásra, de igazából nem tudjuk, hogy mire számítsunk. Egy biztos: szükségünk van Rá. Időnként fel kell menni nekünk is a Tábor hegyre, oda, ahol számunkra megtapasztalható Isten, aztán pedig visszaérkezve küldetésünk tanúskodni Róla. A környezetünket legfőképpen az érdekli, hogy milyen a Vele való kapcsolat...


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.