Évközi 16. vasárnap

Az apostolok visszatérnek küldetésükből, a múlt vasárnapi evangéliumban hallhattuk, hogy gonosz lelkeket kiűzni és betegeket gyógyítani küldte őket az Úr Jézus az ő hatalmával. Beszámolójuk tartalma nem derül ki a mai evangéliumból, az azonban igen, hogy Jézus figyelt rájuk, és el is hívta őket pihenni. Nem tudtak azonban egyedül maradni, hiszen jöttek az emberek. A Mester pedig - látva, hogy lelkileg mennyire éhesek - tanítani kezdte őket. Az üzenet kézzelfogható: a figyelmes és jóságos Krisztus irgalmára mi is számíthatunk földi küldetésünk végeztével.

1. Keddtől péntekig templomainkban nem lesznek szentmisék István atya szabadsága miatt. A plébánia irodája változatlanul nyitva lesz.

2. Szombaton 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában. Kérjük a közösségeket és a testvéreket, vállaljanak 1-1 óra szentségőrzést. Jelentkezni kivételesen a plébánia irodájában, vagy Györe Róbertné Katinál lehet.

3. A jövő vasárnap - Szent Joachim és Szent Anna ünnepéhez kapcsolódóan - a Nagyszülők és Idősek Világnapja lesz, melyet szentatyánk, Ferenc pápa az idei évben vezetett be. Ezért a jövő szombaton este és vasárnap a szentmisék végén a nagyszülők és az idősek külön áldásban részesülnek. Buzdítjuk a családokat, hogy hozzák el szépkorú szeretteiket valamelyik szentmisére!

4. Továbbra is kérünk mindenkit, hogy legyenek elővigyázatosak a Szent Imre Plébánia hátsó kapujánál, valamint az udvaron végzett földmunkák miatt!

5. Vasváron a Domonkos Kolostorban Domonkos Nyári Egyetemre várják az elsősorban 17-25 éves fiatalokat július 26-28-ig. Részletek a hirdetőtáblán olvashatók!

További hírek

Virágvasárnap

Virágvasárnap

A Nagyhét kezdetén egyszerre van jelen a liturgiában az öröm és a szenvedés. Az Úr Jézus bevonul Jeruzsálembe, a nép királyként fogadja. A szentmisében pedig halljuk a passiót, Urunk szenvedéstörténetét. Egységben látva az előttünk lévő hetet, mégsem zavaró ez. Az egész nem másról szól, mint Isten ember felé megnyilvánuló, szenvedélyes, életadó szeretetéről.


Nagyböjt 4. vasárnapja

Nagyböjt 4. vasárnapja

Ezen a vasárnapon az elhangzó evangéliumi szakasz igazán bőséges elmélkedési anyagot tár elénk. Utalás történik az Úr Jézus szenvedésére, kereszthalálára, de arról is hallunk, hogy a benne való hitünk, vagy nem-hitünk nem más, mint az ítéletünk saját magunkra nézve. A végtelenül irgalmas és szerető Isten mindent megtesz, tényleg mindent azért, hogy mi eljuthassunk hozzá. Nagyböjtben jó arra is gondolni, hogy mi mit tudunk a magunk részéről tenni azért, hogy a mennyország legyen örök othonunk.


Nagyböjt 2. vasárnapja

Nagyböjt 2. vasárnapja

Jézus színeváltozásáról tudósít a mai evangélium. Felmennek a hegyre a Mesterrel a főapostolok, nehezen tudnak mit kezdeni a látvánnyal, az élménnyel. Sokszor lehetünk mi is így: vágyunk az Istennel való találkozásra, de igazából nem tudjuk, hogy mire számítsunk. Egy biztos: szükségünk van Rá. Időnként fel kell menni nekünk is a Tábor hegyre, oda, ahol számunkra megtapasztalható Isten, aztán pedig visszaérkezve küldetésünk tanúskodni Róla. A környezetünket legfőképpen az érdekli, hogy milyen a Vele való kapcsolat...


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.