Caritas Hungarica Díj

2018. október 6-án Budapesten, a Magyar Szentek Templomában adták át Lőrinczné Harcsa Julianna Gizellának a katolikus segélyszervezet rangos kitüntetését.

2018. október 6-án Budapesten, a Magyar Szentek Templomában adták át Lőrinczné Harcsa Julianna Gizellának a katolikus segélyszervezet rangos kitüntetését, melyet Spányi Antal megyéspüspöktől, a Katolikus Karitász püspök-elnökétől és Écsy Gábor karitász-igazgatótól vett át.

Kálmán Imre atya a díjra felterjesztő méltatásban a következőképpen fogalmazott: "Jutka a soproni Szent Imre Plébánia Karitász csoportjának vezetője, aki a többi önkéntessel együtt naponta gyakorolja a cselekvő szeretetet. A személyekre való együttérző odafigyelése folyamatos segítséget jelent a plébánia területén élő rászorulóknak. Többször köszönetét fejezte ki, hogy részt vehet ebben a szolgálatban. Külön gondot fordít arra, hogy a fiatal nemzedék is megtapasztalja a segítő munka örömét."

A plébánia jelenlegi lelkipásztoraként hálásan köszönöm nem csupán az ő munkáját, hanem a vele egy csapatban dolgozók önzetlen szolgálatát is, valamint a számos adakozó jóságát, akik anyagi és tárgyi adományaikkal lehetővé teszik a rászorulók segítését.

További hírek



Sillye Jenő-Kovács Gábor: Keresztút

Sillye Jenő-Kovács Gábor: Keresztút

Szeretettel várunk minden érdeklődőt
március 24-én, virágvasárnap
a 18.00 órai szentmise után
zenés elmélkedésre a soproni Szent Imre templomba!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.