Hirdetmények

Évközi 7. vasárnap

Évközi 7. vasárnap

"Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket." Krisztus Urunk nem áll meg a boldogságmondásoknál és a jajszavaknál, ezen a vasárnapon tovább folytatódik Lukács evangéliuma, mégpedig az ellenségszeretet tanításával. Felmerül a kérdés: nehéz ez, vagy könnyű? Talán kielégítő az a válasz, hogy temperamentumtól, személyiségtől függ. Valakinek könnyebb, valakinek nehezebb elviselni a kellemetlen embereket, sokszor lenne kedvünk az agresszió palettájáról válogatni, amikor reagálunk egy-egy szitucióban. Az Úr Jézus gondol ránk, emberekre, a mi logikánkra is, éppen ezért nem annyira a személyiségünk, meg a hozzáállásunk a döntő, hanem az, hogy tudunk-e úgy viszonyulni a dolgokhoz, hogy azt mi is elviseletőnek tartsuk a másik oldalon. A Mester az Atya irgalmas szeretetét jött tanítani és megmutatni, mégpedig túlcsorduló mértékkel.


Évközi 6. vasárnap

Évközi 6. vasárnap

Lukács evangéliumában is megtaláljuk Jézus tanításának összefoglalását, amelyet leginkább Máté evangéliumából szoktunk idézni, a híres hegyi beszéd elejéről. Itt sík vidékről beszél Lukács, valamint az eredeti arám stílusnak megfelelően megszerkesztett boldogságokról, és jaj-kiáltásokról hallunk. A formai eltérés ellenére a tartalom egyértelmű: a valódi, élő hit kell, hogy alapja legyen az életünknek, így nem áltatjuk magunkat, nem saját magunk körül forgunk, hanem az Úr Igéje és üzenete lesz életünk középpontjában.


Isten Igéjének vasárnapja

Isten Igéjének vasárnapja

Ezen a vasárnapon fordítsuk figyelmünket a Szentírásra! A mai evangéliumi részletben az Úr Jézus is a "tekercsből", Izajás próféta írásából indul ki. Akkurátusan foglamazza meg Szent Lukács evangélista: "Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött." Eligazít bennünket is ez a mellékesnek tűnő két mondat. Egyrészt segít abban, hogy megfelelő helyén kezeljük a Bibliát úgy a szívünkben, mind a polcon a lakásban, másrészt például állítja a zsinagógában összegyűlteket, akik minden porcikájukkal Isten üzenetére fókuszáltak. Mindnyájunkat arra indítson ez a vasárnap, hogy jobban összpontosítsunk Isten üzenetére, találjuk meg a megfelelő helyét a szívünkben, meg a könyveink között is!


Urunk megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedése

A karácsonyi ünnepkört lezáró vasárnap átvezet bennünket Jézus nyilvános működésének kezdetéhez. Egészen addig, amíg Jézus Keresztelő János elé nem lép, a nép között találjuk elvegyülve. A Szentírás szerint a Szentlélek leszállt rá, mégpedig látható alakban, mint egy galamb. Bizonyára mindannyian kívácsiak vagyunk, vajon egészen pontosan hogy is történt, hiszen érezzük, hogy az emberi szavak általi kifejezés, képalkotási képesség bizony kevés mindehhez. Nekünk azonban nem ihlet kell egy művészeti alkotáshoz, hanem a bizonyosságra van szükségünk, hogy igen, hallgathatunk a Mesterre!


ADVENT 4. vasárnapja

ADVENT 4. vasárnapja

Szűz Mária meglátogatja idős rokonát, Erzsébetet, aki Keresztelő Jánossal a szíve alatt megéli a találkozás örömét. Felujjong a magzat is, örül a Szűzanya is. Ebből az evangéliumi szakaszból kitűnik, hogy az Istennel való találkozás mindig öröm. Néha úgy érezzük, nem akarunk az Úrral találkozni. Ne aggódjunk, hiszen az Ő szelíd hívása, várakozása egészen addig megmarad, amíg mi lelki rendet, szívbéli tisztaságot nem teremtünk. Ekkor rádöbbenhetünk, hogy mi magunk voltunk gátjai az örömteli találkozásnak!


Advent 3. vasárnapja

Advent 3. vasárnapja

Mit tegyünk? Ez a kérdés visszhangzik a mai evangéliumban. Szent Lukács leírja, hogy a nép, a vámosok és a katonák is megkérdezik Keresztelő Jánost az üdvösségre vezető útról. Miután igyekezett mindenkinek megfelelni, elkezdtek azon tanakodni, hogy nem János-e a Krisztus. Valamit megsejtettek abból, hogy itt készül valami. Úton van a Megváltó, akinek előfutárát hallgatták, kérdezgették. Úgy tűnik, a hozzáállásuk befogadó, vágyakozó volt: szerették volna a legteljesebb módon befogadni Istent. Az öröm vasárnapján mi azért adjunk hálát, hogy az Úr Jézusban megmutatkozott ez az isteni törődés, és elérkezett a megváltás!


Advent 2. vasárnapja

Advent 2. vasárnapja

A kijelölt evangéliumi részletben megjelenik Keresztelő János, aki felhívja a figyelmet életünk göröngyeinek kiegyenesítésére. A békétlenség, a gőg, az agresszió hegyeit elhordani, a lustaság, az erőtlenség, a motiválatlanság völgyeit feltölteni bizony nem egyszerű feladat. Tudva azt, hogy Isten is elindult az ember felé, jóleső dolog arra gondolnunk, hogy ő nem feltétlenül szembe jön velünk, hanem elkísér, biztosít a támogatásáról. Így a Vele való találkozáshoz Ő maga vezet el. Sosem vagyunk egyedül!


Advent 1. vasárnapja

Advent 1. vasárnapja

Advent van, az Úr eljövetelének várása. A mai evangéliumban az Úr Jézus a végidőről tanít, főleg azt emeli ki, hogy amikor elérkezik az Istennel való találkozás ideje, akkor emeljük fel fejünket. Bizony nem mindig könnyű belegondolni abba, hogy milyen lehet Isten arcába nézni. A karácsonyi készületünk ebben is segíthet: a külső és belső rendrakás egyre "vállalhatóbbá" tesznek az Úr előtt.


Évközi 33. vasárnap

Évközi 33. vasárnap

Az Úr Jézus a mai evangéliumban a végidőről tanít. Felhőkön, hatalommal és dicsőséggel eljövő Emberfiáról, választottakat összegyűjtő angyalokról, elmúló égről és földről hallunk, valamint arról, hogy ennek időpontját egyedül a Mennyei Atya tudja. Felmerül több kérdés is: Jó ez így? Kell ez nekünk? Miért nem tudhatjuk pontosabban? Ha előtörnek belőlünk ezek a kérdések, érdemes belekapaszkodnunk abba, hogy a mai emberre nagyon is jellemző, hogy könnyen elterelődik a figyelme, elhomályosul a lényeg. Gondoljunk arra így az egyházi év végén, hogy akik fel vannak készülve a mennyországra, azokat Isten nem csupán tárt kapukkal, hanem kitárt kezekkel várja. A készületen van tehát a hangsúly, hiszen ha éberen várjuk az Úrral való találkozást, tulajdonképpen mindegy is, hogy ez mikor következik be...


Évközi 31. vasárnap

Évközi 31. vasárnap

Melyik az első a parancsok közül? - mondhatnánk: jó kérdés! Valószínűleg mi is azok közé tartoztunk volna, akiket az ószövetség számos vallási szabálya gyakorlatilag útvesztőbe helyezett. Az Úr Jézus Isten imádását helyezi mindenek elé és fölé. Hogy mi ennek az értelme? A hívő ember számára ez már talán könnyebben megválaszolható kérdés. Istenhez tartunk, az Ő országát várjuk, és miközben ezt tesszük, rájöhetünk, hogy nemcsak az út végén vár, de el is kísér minket!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.