Hirdetmények

Nagyböjt 4. vasárnapja

Nagyböjt 4. vasárnapja

Ezen a vasárnapon az elhangzó evangéliumi szakasz igazán bőséges elmélkedési anyagot tár elénk. Utalás történik az Úr Jézus szenvedésére, kereszthalálára, de arról is hallunk, hogy a benne való hitünk, vagy nem-hitünk nem más, mint az ítéletünk saját magunkra nézve. A végtelenül irgalmas és szerető Isten mindent megtesz, tényleg mindent azért, hogy mi eljuthassunk hozzá. Nagyböjtben jó arra is gondolni, hogy mi mit tudunk a magunk részéről tenni azért, hogy a mennyország legyen örök othonunk.


Nagyböjt 2. vasárnapja

Nagyböjt 2. vasárnapja

Jézus színeváltozásáról tudósít a mai evangélium. Felmennek a hegyre a Mesterrel a főapostolok, nehezen tudnak mit kezdeni a látvánnyal, az élménnyel. Sokszor lehetünk mi is így: vágyunk az Istennel való találkozásra, de igazából nem tudjuk, hogy mire számítsunk. Egy biztos: szükségünk van Rá. Időnként fel kell menni nekünk is a Tábor hegyre, oda, ahol számunkra megtapasztalható Isten, aztán pedig visszaérkezve küldetésünk tanúskodni Róla. A környezetünket legfőképpen az érdekli, hogy milyen a Vele való kapcsolat...


Nagyböjt 1. vasárnapja

Nagyböjt 1. vasárnapja

Márk evangéliumának rövid tudósítása az Úr Jézus pusztai elvonulásáról, megkísértéséről a többi evangéliumból származó tudásunk fényében szegényesnek tűnhet. Ha azonban újra elolvassuk a Mk 1,12-15 szakaszt, kitűnik a lényeg: nincs idő halogatni a megtérést, elközelgett az Isten Országa. Bűnbánat és hit: ez kell, hogy összekapcsolódjon bennünk is, hogy megtisztult szívünk igazán befogadhassa az evangélium krisztusi igazságait!


Évközi 6. vasárnap

Évközi 6. vasárnap

A mai evangéliumban egy csodás gyógyulás szemtanúi lehetünk. Megtisztul egy leprás, akinek az Úr Jézus tiltja, hogy beszéljen róla. Ezt nem tudta megfogadni, ezért a Mester elhagyatott helyeken tartózkodott. El akarta kerülni, hogy földi Messiásnak tekintsék, ám így is vonzotta az embereket. Ma is sok a testi-lelki leprás, akik fájdalmakat, kitaszítottságot, magányt éreznek. A Mester ma is gyógyít, csak mondjuk el neki: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!”


Évközi 5. vasárnap

Évközi 5. vasárnap

A mai evangéliumi szakasz üzenete komplex. Az Úr Jézus tanít, gyógyít és imádkozik. Az igehirdetéssel is, a betegek megszabadításával is az embereket szolgálja, és mindehhez az erőt a Mennyei Atyával való kapcsolatából meríti. Sokszor panaszkodunk, hogy nehéz. Pedig a Mester példája nem tűnik túl bonyolultnak. Próbáltuk már mi is "komplexen" élni az életünket?


Évközi 4. vasárnap

Évközi 4. vasárnap

Márk evangéliumának első csoda-elbeszélése egy ördögűzés. Ámulatba ejti az Úr Jézus a tanításával hallgatóit, akik ezt a gonosz lélek kiűzése kapcsán új tanításnak mondják: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” Aztán pedig elterjed a híre a környéken. A nagy kérdés nem más - az akkori és a mai nyitott szíveknek is -, hogy hogyan szemléljük, mit kezdünk ezzel a jelenettel... Látható, hogy a gonosz lélek engedlemeskedik Istennek, csupán nem leli benne örömét. Mennyivel jobb úgy megtenni az Úr akaratát, hogy azt örömmel elfogadjuk! Sokszor nehéz, de üdvösséget hozó életprogram!


Évközi 3. vasárnap

Évközi 3. vasárnap

Isten igéjének vasárnapján Márk evangéliumának tömör, egyszerű és világos megfogalmazásában az Úr Jézus első szavai: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Rögtön ezután nekilátott apostolokat, a későbbi küldötteket toborozni. Első szóra követték. Mi lehetett az, ami ott történt, ami nem került feljegyzésre? Kisugárzás? Meggyőző modor? Az előbbi négy rövidke kijelentés az ember alapvető irányultságát szeretné Isten felé vinni. Mi engedjük, hogy elérjen a szívünk mélyére ez az üzenet?


Évközi 2. vasárnap

Évközi 2. vasárnap

Keresztelő Szent János tanítványait figyelhetjük meg a mai evangéliumban. Miután János rámutatott az Isten Bárányára, elkezdik Őt követni. Megkérdezik, hogy hol lakik, megnézik, aztán elindul a misszió. Az egyikük, András máris megosztja az örömhírt testvérével, a későbbi Péter apostollal. A legtöbbünk vágya minden bizonnyal ez: a Messiást felfedezni, és ezt az örömet továbbadni. Ma is köztünk jár...!


Urunk megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedése

A mai evangéliumban arról hallunk, hogy amikor az Úr Jézus megkeresztelkedik, megjelenik a Mennyei Atya és a Szentlélek is. A teljes Szentháromság jelenléte mindnyájunkat megerősíthet: a Megváltó lépett Keresztelő János elé, hogy közösséget vállaljon a bűnös emberrel. Nem tartozhat Ő a bűnösök közé, ahogy a keresztre is ártatlanul feszítették fel. Mindezt értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért tette. Megkeresztelkedése, nyilvános működésének kezdete egyértelmű jele annak, hogy az Isten elkötelezte magát az emberrel, mégpedig a szeretetben.


Szent Család vasárnapja

Szent Család vasárnapja

Kedves Családok!

A polgári év utolsó napján szívből kívánom, hogy tudjon mindenki hálát adni ezért az évért, lássuk meg mindnyájan, hogy milyen módon állt Isten mellettünk. A karácsony, a megtestesülés öröme pedig világítsa meg az új esztendőt, adjon erőt a reménytelennek látszó helyzetekben, erősítse szeretet-kapcsolatainkat. A Szent Család békéje legyen számunkra olyan minta, amely eligazít gyermeket, felnőttet egyaránt. Tudjunk növekedni a szeretetben, hogy segítsük egymást a krisztusi úton járni! Bízzuk Újra Életünket Krisztusra 2024-ben is! Szeretettel: István atya


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.