Évközi 2. vasárnap

A mai vasárnapra kijelölt evangéliumi részletben láthatjuk, hogy Keresztelő János két tanítványa elkezdi követni Jézust, akik valamilyen ellenállhatatlan vonzást érezhettek, amikor a Keresztelő felkiáltott: "Nézzétek, az Isten Báránya!" Elkezdték követni, megnézték, hogy hol lakik, aznap nála maradtak. Jézus emberi alakja az, ami ezekből a jelenetekből sugárzik. Talán ettől is lettek ennyire kíváncsiak, érdeklődők a tanítványok. Nekünk szegeződik a kérdés: mi tulajdonképpen miért követjük Jézust? Mi az, ami vonz minket felé? Még ha nem is tudunk ezekre a kérdésekre konkrét választ adni, a Mester tőlünk is azt várja, mint az evangéliumban szereplő Andrástól, hogy vezessünk el másokat is Hozzá!

1. A héten az ökumenikus imanyolcad keretében buzdítjuk a Kedves Híveket, hogy imádkozzanak a keresztények egységéért. A pandémia miatt a megszokott formában - felekezeteink templomaiban - ebben az évben közös imádságokat nem tartunk, a tervek szerint a járványhelyzet enyhülésével fog sor kerülni egy ökumenikus imádságra. Szeretettel hívom fel a Kedves Testvérek figyelmét arra, hogy mi, katolikusok, minden szentmisében a szentáldozás előtt imádkozunk a keresztények egységéért, amikor a pap így szól: “Ne vétkeinket nézzed, hanem Egyházad hitét, őrizd meg szándékod szerint békében, és add meg teljes egységét!”

2. Csütörtökön 16.00-18.00 óra között élelmiszercsomagot osztunk területünkön élő rászorulóknak. Hálásan köszönjük anyagi és tárgyi felajánlásaikat!

3. A jövő vasárnap Isten igéjének vasárnapja lesz, amikor hálát adunk a Szentírásért, azért, hogy Isten szól hozzánk.

4. Ökumenikus dicsőítő imádságra várják az érdeklődőket január 23-án, szombaton 15.00 órától a Wesselényi utcai Golgota gyülekezetbe.

További hírek

Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


Húsvét 4. vasárnapja

Húsvét 4. vasárnapja

A mai evangéliumi részletben az Úr Jézus jó pásztorként mutatkozik be. Olyan Isten ő, aki vigyáz ránk, ismer minket, vezetni akar. Amikor mindezt halljuk, észrevesszük, hogy nem mindig halljuk a hangját. Sokan bégetnek a nyájban, olyanok is, akik nem ezeket a jókat akarják; hamar megbélyegezzük egymást, fekete bárányt találunk. Magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem Istennel. A mai ünnepen a mi Jó Pásztorunk halk, szelíd szavával mégiscsak meghív bennünket, mégpedig arra, hogy vele legyünk. Egészen a menny kapujáig akar vezetni a szavával!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.