Advent 1. vasárnapja

Adventben, az új egyházi év kezdetén halljuk a Szentírásból az ismerősen csengő buzdításokat: virrasszatok, legyetek éberek, egyengessétek az Úr útját! A pandémia úgy tűnik, elveszi a klasszikus advent romantikáját, és csak annyit fogunk kapni belőle, amennyi feltétlenül szükséges. Bőven rakódott ilyesmi az elmúlt évtizedekben a karácsonyváró időszakra, most ezektől megfosztottan szemléljük az adventi koszorú egyszerűségét, éljük át a csendet, amely remélhetőleg az Istennel való találkozás színtere lesz. Kívánom, hogy halljuk meg mindnyájan az Úr hangját!

1. Az adventi időben szeretettel várjuk a Kedves Testvéreket a Jézus Szíve templomban hétfőtől péntekig a reggel 6 órakor bemutatott roráte szentmisékre, melyeket a járványügyi helyzet miatt igyekszünk rövidre fogni, ám mégis méltó karácsonyi készületet jelenthet számunkra. Az idei évben a hajnali szentmisék vezérfonala a csend lesz. A szentmisék után egyelőre nem lesz zsolozsma, karácsonyi szentgyónás elvégzésére a sekrestye melletti szobában közvetlenül a hajnali szentmisék után lesz lehetőség.

2. Szeretettel ajánljuk a Kedves Hívek figyelmébe plébániánk új köntösben megjelent 2021-es asztali naptárát, melyben plébániai életünk és templomaink fotóin túl számos arcot és havi idézetet is találunk. A hátsó asztalról 650 Ft-ért elvihető. Kapható egylapos soproni katolikus falinaptár is 100 Ft-os áron. Plébániai segítőink idén is ajándékba kapják mindkét naptárat.

3. A sekrestyében még néhány darab gregorián CD vásárolható, 1 db 2000 Ft-ért, 2 db 3500 Ft-ért, 3 db 4500 Ft-ért.

4. Szeretettel várják a Kedves Híveket felekezetközi dicsőítésre december 5-én, szombaton 14.00 órától a Domonkos templomba.

További hírek

Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap

A földbe vetett mag és a felnövekvő mustármag példabeszéde szerepel a mai evangéliumban, mely arra akar tanítani bennünket, hogy az életünkben hagyjuk meg Istennek azokat a dolgokat, amelyek irányítása az Ő kezében van a legjobb helyen. Ez nem könnyű. Kimondani: "legyen meg a Te akaratod", amikor - valljuk meg őszintén - imáinkban gyakran kérjük az Urat arra, hogy a mi elképzelésünk feleljen meg az isteni akaratnak. A földbe vetett mag az Úr Jézus példázata szerint magától hoz termést. Magától az Istentől.


Úrnapja

Úrnapja

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma!
Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.


Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.