Krisztus a Mindenség Királya ünnepe

A királyság, mint olyan ma egyáltalán nem szimpatikus az embereknek. Hallatán uralkodásra, "leuralásra", elnyomásra, hatalom-fitogtatásra gondolnak sokan. Jézus Krisztus, a töviskoronás király nem ilyen. Nem akar nyomulni, az életünkre rátelepedni, isteni hatalmát állandóan érvényesíteni. Szelíden várja a hódolatot: találd meg az éhezőben, az úton lévőben, bármyilen szükséget szenvedőben! Az efféle szolgálat pedig az ő királyságában való osztozást jelenti majd.

1. István atya hálásan köszöni sokak érdeklődését és imádságát, már jobban van, a karantén időszak lejárta után tervezi a szolgálatba való visszaállást. Szívből köszöni a munkatársak és a helyettesítő paptestvérek helytállását.

2. A Jézus Szíve családok Krisztus Király vasárnapi szentségimádási órája elmarad, továbbá a Jézus Szíve templomban a hétköznap reggeli közös zsolozsmákat sem tartjuk meg.

3. A mai napon a karitász javára tartunk országos gyűjtést, a szentmise végén a kijáratnál várjuk a rászorulók javára adott felajánlásaikat.

4. Advent szombatjain a Jézus Szíve templomban az esti szentmise elején, vasárnaponként a Szent Imre templomban a 9.00 órai szentmise elején adventi gyertyagyújtást tartunk. A jövő szombaton este és vasárnap a szentmisék végén megáldjuk a Kedves Hívek otthoni adventi koszorúit, melyeket kérjük, az oltár elé szíveskedjenek majd elhelyezni.

További hírek

Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.