Évközi 21. vasárnap

Heti hirdetéseink

1. Augusztus 27-én, csütörtökön, 16.00-18.00 óra között élelmiszercsomagot osztunk a területünkön élő rászorulóknak. Hálásan köszönjük az adományokat!

2. Csütörtökön lesz Szent Mónika, a keresztény édesanyák védőszentjének emléknapja, az esti szentmise után imaórát tartunk közbenjárását kérve.

3. Pénteken este fogadjuk a nemzetünk erkölcsi és lelki megújulásáért indult Jerikó Zarándoklatot. A Szent Imre templomban 17.00 órakor imaóra, 18.00 órakor szentmise, majd szentségimádás lesz. Szeretettel várjuk a Kedves Híveket! Másnap reggel a gyalogos zarándoklat Sopronkövesdre indul, melyhez csatlakozókat várnak. Az ezzel kapcsolatos egyeztetés a pénteki imaest után lesz.

4. A jövő vasárnap a 9.00 órai szentmise keretében lesz a Plébániai Tanácsadó Testület ígérettétele, melyre szeretettel várjuk a tagságot és az értük imádkozó híveket!

5. Keresztségre, elsőáldozásra és bérmálásra felkészítő felnőtt hittan indul megfelelő számú jelentkező esetén szeptember végén kedd esti időpontokban a plébánián. Azok jelentkezését is várjuk, akik valamely beavató szentség pótlását szeretnék kérni. Jelentkezni a plébánia irodájában lehet szeptember 11-ig.

6. Augusztus 26-án, szerdán, a 18.00 órakor a Domonkos Templomba várják az érdeklődőket Kádár Ottó orgonakoncertjére. Részletek a hirdetőtáblán olvashatók.

További hírek

Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


Húsvét 4. vasárnapja

Húsvét 4. vasárnapja

A mai evangéliumi részletben az Úr Jézus jó pásztorként mutatkozik be. Olyan Isten ő, aki vigyáz ránk, ismer minket, vezetni akar. Amikor mindezt halljuk, észrevesszük, hogy nem mindig halljuk a hangját. Sokan bégetnek a nyájban, olyanok is, akik nem ezeket a jókat akarják; hamar megbélyegezzük egymást, fekete bárányt találunk. Magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem Istennel. A mai ünnepen a mi Jó Pásztorunk halk, szelíd szavával mégiscsak meghív bennünket, mégpedig arra, hogy vele legyünk. Egészen a menny kapujáig akar vezetni a szavával!


Húsvét 3. vasárnapja

Húsvét 3. vasárnapja

Lukács evangéliuma segítségével ismét az Úr Jézus feltámadását követő egyik jelenésnek lehetünk tanúi, mely egészen szemléletes. Érzékek és érzések, melyek mind a megtapasztalást akarják aláhúzni. Az apostolokéhoz hasonlóan velünk is olykor megesik, hogy felüti a fejét a félelem, az ijedtség, amikor Isten be akar lépni az életünkbe. Mi nem így, vagy úgy képzeltük. Számunkra más helyzet komfortosabb lett volna. Amikor lemondunk a saját elképzeléseinkről, amikor tudunk elengedni dolgokat, akkor adunk teret a Feltámadottnak. Teljesen biztos, hogy ekkor szűnik a félelem, az ijedtség és a kétely, helyébe pedig a hit talaján az öröm, a béke és a ráhagyatkozás biztonsága költözik!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.