Évközi 20. vasárnap

Heti hirdetéseink

1. Hálás szeretettel köszönjük mindazok segítségét, akik a VIII. Szent Imre Napközis Hittantábor megvalósításában, akár az előkészítésben, akár a lebonyolításban, illetve a háttér-szolgálatokban közreműködtek. Ugyancsak köszönetet mondunk sokak anyagi támogatásáért, főként pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösségi programokat segítő pályázatáért!

2. Csütörtökön, Szent István királyunk ünnepén a Jézus Szíve templomban reggel 7.30-kor, a Szent Imre templomban pedig este 18.00 órakor tartunk ünnepi szentmisét az új kenyér megáldásával. Az esti szentmisében emlékezünk meg a Szent Imre templom felszentelésének 23. évfordulójáról.

3. A Szent Mónika imaóra pénteken elmarad, helyette augusztus 27-én, csütörtökön Szent Mónika emléknapján a 18.00 órakor kezdődő szentmise után tartjuk.

4. Szombaton reggel 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában. Kérjük a közösségeket és a testvéreket, vállaljanak 1-1 óra szentségőrzést. Jelentkezni a sekrestyében lehet.

5. Augusztus 20-án, csütörtökön délelőtt 9.00 órakor ünnepi búcsúi szentmisére és városi ünnepségre várják a Szent István templom előtti térre a Kedves Híveket. A szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka Dr. Reisner Ferenc általános püspöki helynök, szemináriumi rektor lesz.

További hírek

Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.