Évközi 15. vasárnap

Heti hirdetéseink

1. Hétfőn délután 15.00 órakor Fatimai imaórára várjuk a Kedves Híveket!

2. Ahogy már a múlt vasárnap is hirdettük, héten szerda délutántól vasárnap délig a Szent Imre templom és plébánia gyógyító lelkigyakorlatnak ad helyet. Ezt a programot nem plébániánk szervezi, így nem mi kezeltük a jelentkezéseket, valamint a lelkigyakorlat részvételi költségeit sem. Ez a program két esetben érinti közösségünket: pénteken az esti szentmisét a kápolnában tartjuk, előtte elmarad a rózsafüzér, utána pedig a Szent Mónika imaóra. A jövő vasárnap a 9.00 órai szentmisét pedig a Jézus Szíve templomban tartjuk. Megértésüket köszönjük!

3. Július 16-án, csütörtökön, 16.00-18.00 óra között élelmiszercsomagot osztunk a területünkön élő rászorulóknak. Hálásan köszönjük az adományokat!

4. Karitász csoportunk bővítené tagjait olyan személlyel, aki idősellátásban segítene. Történetesen most olyan személy kéri a segítségünket, akit hétköznaponként el kellene kísérni foglalkozásokra. Jelentkezni a plébánia irodájában lehet.

5. Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön 18.00 órakor a Bánfalvi Kolostortemplomban Németh László nagyprépost, általános püspöki helynök a város papságával ünnepi szentmisét mutat be, melyre szeretettel várják a Kedves Híveket! Templomunkban ezért csütörtökön az esti szentmise elmarad.

6. Zarándokút indul Gizella királyné nyomában Németországba és Ausztriába augusztus 11-12-én. A bánfalvi zarándokcsoportot, melyhez csatlakozókat várnak, Németh Attila kanonok úr vezeti. Információk a hirdetőtáblán olvashatók.

7. Továbbra is várjuk a jubiláns házaspárok jelentkezését a győri Székesegyházban szeptember 5-én 10.00 órakor tartandó hálaadó szentmisére és áldásra.

További hírek

Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


Húsvét 4. vasárnapja

Húsvét 4. vasárnapja

A mai evangéliumi részletben az Úr Jézus jó pásztorként mutatkozik be. Olyan Isten ő, aki vigyáz ránk, ismer minket, vezetni akar. Amikor mindezt halljuk, észrevesszük, hogy nem mindig halljuk a hangját. Sokan bégetnek a nyájban, olyanok is, akik nem ezeket a jókat akarják; hamar megbélyegezzük egymást, fekete bárányt találunk. Magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem Istennel. A mai ünnepen a mi Jó Pásztorunk halk, szelíd szavával mégiscsak meghív bennünket, mégpedig arra, hogy vele legyünk. Egészen a menny kapujáig akar vezetni a szavával!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.