2023. 05. 13.

Részletek Ferenc pápának a Papp László Budapest Sportarénában az ifjúsághoz intézett beszédéből:

Krisztus a testet öltött Isten, az élő Isten, aki közel jön hozzánk. Ő a Barát, a legjobb barát, ő a Testvér, a legjobb testvér, és nagyon jól tud kérdezni. Az evangéliumban ugyanis ő, a Mester, kérdéseket tesz fel, mielőtt válaszokat adna. Arra gondolok, amikor szembenéz azzal a házasságtörő asszonnyal, akire mindenki ujjal mutogatott. Jézus közbelép, a vádolók elmennek, ő pedig egyedül marad vele. Ekkor szelíden megkérdezi tőle: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” (Jn 8,10). Ő így válaszol: „Senki, Uram!” (Jn 8,11). És így, ahogy ezt mondja, megérti, hogy Isten nem elítélni, hanem megbocsátani akar. Ezt jegyezzétek meg: Isten nem elítélni, hanem megbocsátani akar. Isten mindig megbocsát! Ő minden esésnél kész arra, hogy felemeljen bennünket! Soha nem szabad tehát félnünk, hogy vele járjunk és vele haladjunk előre az élet útján.

Jézus nem prédikál sokat, hanem együtt jár velünk az úton, az oldalunkon halad, közel hozzánk, ott van valamennyiünk mellett. Nem azt akarja, hogy tanítványai leckét ismételgető iskolások legyenek, hanem azt, hogy szabadok legyenek, egy olyan Isten társai legyenek, aki meghallgat: meghallgatja szükségleteiket, és odafigyel álmaikra. Jézus örül annak, ha nagy dolgokat érünk el. Nem azt akarja, hogy lusták és kényelmes emberek legyünk, nem azt akarja, hogy hallgatagok és félénkek legyünk, hanem azt akarja, hogy élők, aktívak, főszereplők, az élet főszereplői legyünk. Ő soha nem kicsinyli le várakozásainkat, hanem éppen ellenkezőleg, felemeli vágyaink mércéjét. Jézus egyetértene egy közmondásotokkal, remélem, hogy jól mondom: Aki mer, az nyer.

De kérdezhetitek: Hogyan lehetünk nyertesek az életben? Két alapvető lépés van, csakúgy, mint a sportban: először is, tűzz ki magas célokat, másodszor pedig eddz. Van-e valamilyen tehetséged? Egészen biztosan van, mindannyiunknak van! Ne tedd félre azt gondolva, hogy a boldogsághoz csak a minimumra van szükséged: diploma, pénzkereső munka, egy kis szórakozás… Nem! Azt hozd játékba, amid van! Van egy jó tulajdonságod? Fektess bele, félelem nélkül, haladj előre! Érzed a szívedben, hogy van olyan képességed, amellyel sok jót tehetsz? Érzed, hogy jó dolog szeretni az Urat, nagy családot alapítani, segíteni a rászorulókon? Haladj előre, ne gondold, hogy ezek elérhetetlen vágyak, hanem fektess az élet nagy céljaiba! Ez tehát az első: tűzz ki magas célokat!

Aztán a második: eddz! Hogyan? Párbeszédben Jézussal, aki a lehető legjobb edző. Ő meghallgat téged, ő motivál, ő hisz benned, tudja, hogyan hozza elő belőled a legjobbat. És mindig arra hív, hogy csapatjátékos legyél: soha ne egyedül, hanem másokkal együtt! Ez nagyon fontos!

Ha szeretnél egyre érettebbé válni, ha szeretnél fejlődni az életben, akkor csapatjátékos legyél, tartozz közösséghez, közös tapasztalatokat megélve haladj előre! Ma nagy a kísértés, hogy beérjük egy mobiltelefonnal és néhány baráttal – kérem, ez nagyon kevés. De még akkor is, ha sokan ezt teszik, még ha nektek is ehhez volna kedvetek, ez semmi jóra nem vezet. Nem zárkózhatsz egy kis baráti társaságba, és nem beszélhetsz csak a mobiltelefonoddal: ez – hadd mondjam – elég ostoba dolog!

A csend az a talaj, amelyen áldásos kapcsolatokat lehet ápolni, mert lehetővé teszi, hogy Jézusra bízzuk azt, amit megélünk, hogy arcokat és neveket vigyünk eléje, hogy aggodalmainkat őrá bízzuk, hogy bemutassuk neki barátainkat, és elmondjunk értük egy imát. A csend az ima ajtaja, az ima pedig a szeretet ajtaja. De a csend nem arra való, hogy a mobiltelefonokra és a közösségi médiára tapadjunk; nem, kérlek titeket: az élet valódi, nem virtuális, nem egy képernyőn folyik, hanem a világban! Az élet a világban zajlik! Kérem, ne virtualizáljátok az életet! Ismétlem: ne virtualizáljátok az életet, amely konkrét. Értitek?

Az imádkozás nem unalmas dolog! Mi tesszük unalmassá. Az imádság találkozás, találkozás az Úrral: szép ez! És amikor imádkozol, ne félj Jézus elé vinni mindazt, ami a belső világodban zajlik: a szeretetedet, félelmeidet, problémáidat, várakozásaidat, emlékeidet, reményeidet, mindent, még a bűneidet is! Ő mindent megért!

Az Úr, ahogy az evangélium minden oldalon elmondja nekünk, nem rendkívüli emberekkel tesz nagy dolgokat, hanem valódi, hozzánk hasonlóan korlátolt emberekkel. Ezzel szemben azok, akik a saját képességeikre hagyatkoznak és a látszat szerint élnek, hogy úgy lássék, a helyükön vannak, távol tartják Istent a szívüktől, mert a szívük egyedül önmagukkal van tele. Jézus a kérdéseivel, a szeretetével, a Lelkével mélyünkre hatol, hogy igaz emberekké tegyen bennünket. És ma nagy szükség van az igaz emberekre!

Barátaim, ti mind értékesek vagytok Jézus számára, és számomra is! Ne feledjétek, hogy senki sem veheti át helyeteket a világ történelmében, az Egyház történelmében: senki sem veheti át helyeteket! Senki sem képes arra, amire csak ti vagytok képesek. Segítsünk egymásnak elhinni, hogy szeretnek bennünket, és értékesek vagyunk, hogy nagy dolgokra vagyunk teremtve. Imádkozzunk ezért, és bátorítsuk egymást ebben! És ne feledkezzetek meg arról, hogy imádkozzatok értem is. Köszönöm!

Részletek Ferenc pápának a Kossuth téren mondott homíliájából:

Jézusnak a mai evangéliumi szakasz végén elhangzó szavai összefoglalják küldetésének lényegét: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Így tesz a jó pásztor: életét adja juhaiért. Szemléljük a Jó Pásztor képét, és időzzünk el két cselekedeténél, melyeket az evangélium szerint a juhaiért tesz: először nevükön szólítja, majd pedig kivezeti őket.

Először is „nevükön szólítja juhait” (Jn 10,3). Üdvösségünk történetének kezdetén nem mi állunk, nem a mi érdemeink, képességeink, eszközeink; a kiindulópont Isten hívása, az ő vágyakozása utánunk, hogy elérjen minket, az ő értünk érzett aggodalma, az ő irgalmának bősége, amellyel meg akar menteni a bűntől és a haláltól, hogy életet adjon bőségben és vég nélküli örömöt. Jézus az emberiség jó pásztoraként jött, hogy nevünkön szólítson és hazavezessen minket. Ezért mi hálatelt szívvel emlékezhetünk meg az ő szeretetéről, amit már akkor tanúsított irántunk, amikor még távol voltunk tőle. Ma is, minden élethelyzetünkben, mindabban, ami a szívünket nyomja, a veszteségeinkben, a félelmeinkben, a vereség időnként ránk törő érzésében, a szomorúság börtönében, ami azzal fenyeget, hogy elveszi a szabadságunkat, ő hív minket. Jó Pásztorként jön, és nevünkön szólít minket, hogy elmondja, az ő szemében milyen értékesek vagyunk. Jön, hogy meggyógyítsa sebeinket és magára vegye gyengeségeinket, hogy az ő nyájában egységre hívjon minket és megismerjük az Atyát és egymást.

Miután a Pásztor nevén szólította juhait, „kivezeti őket” (Jn 10,3). Először a nyájba tereli őket a meghívás által, most pedig kivezeti őket. Isten először az ő családjába gyűjt össze minket, hogy az ő népévé váljunk, majd pedig elküld a világba, hogy bátran és félelem nélkül az örömhír hirdetőivé, a minket megújító Szeretet tanúivá váljunk. Jézus a kapu, amely szélesre tárult, hogy beléphessünk az Atya közösségébe és megtapasztalhassuk irgalmát; de mint köztudott, a nyitott kapu nemcsak arra szolgál, hogy belépjünk valahová, hanem arra is, hogy elhagyjuk azt a helyet, ahol vagyunk. Így hát, miután visszavezetett minket Isten karjai közé és az Egyház közösségébe, Jézus az a kapu, amely a világba irányít minket: arra buzdít, hogy menjünk ki, és találkozzunk testvéreinkkel. Jegyezzük meg jól: mindannyian – senkit sem kizárva ebből a „mindannyian”-ból – erre kaptunk meghívást: hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára.

Testvérek, a „kifelé” lét azt jelenti, hogy Jézushoz hasonlóan mindannyian nyitott kapukká válunk. Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel nap mint nap elmegyünk egymás mellett; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények. Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunk közé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik „nincsenek rendben”, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak. Testvérek, kérlek benneteket: nyissuk ki a kapukat! Próbáljunk mi is – szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel – olyanok lenni, mint Jézus: nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, olyan kapuk, amelyeken mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.

Engedjük be szívünkbe az élet Urát, az ő igéjét, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjünk ki, és váljunk mi magunk is nyitott kapukká a társadalomban! Legyünk nyitottak és befogadóak egymás felé, hogy segítsük Magyarországot a testvériség és a béke útján növekedni.

Szeretteim, Jézus, a Jó Pásztor nevünkön szólít minket, és végtelen gyengédséggel gondoskodik rólunk. Ő a kapu, és aki őrajta keresztül lép be, annak örök élete van: ő a mi jövőnk, a „bőséges élet jövője”. Ezért soha ne csüggedjünk el, soha ne engedjük, hogy megfosszanak minket attól az örömtől és békességtől, amelyet ő adott nekünk, ne zárkózzunk be a problémákba vagy a fásultságba! Hagyjuk, hogy a mi Pásztorunk kísérjen minket: vele az új élet fényében ragyogjon az életünk, a családjaink, keresztény közösségeink és egész Magyarország!

A Kossuth téri szentmise végén a Szentatya megköszönte a fogadtatást egyházi és állami vezetőknek, a szervezőknek, és mindazoknak, akik a pápalátogatás lebonyolításán fáradoztak. Megemlékezett a betegekről és az idősekről, azokról, akik nem tudtak jelen lenni, azokról, akik egyedül érzik magukat, és azokról, akik elvesztették az Istenbe vetett hitüket és az életbe vetett reményüket. Úgy fogalmazott: „az evangélium egyesít bennünket, és azáltal, hogy visszatérünk a forráshoz, a keresztények útja Jézus, a Jó Pásztor akarata szerint folytatódik, akinek az a szándéka, hogy egy nyájban egyesüljünk.” Gondolatait így zárta: „Kedves testvéreim, azt kívánom nektek, hogy Krisztus örömét terjesszétek: Isten éltessen benneteket! Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordozlak benneteket, és kérlek, hogy imádkozzatok értem. Isten, áldd meg a magyart!”

További hírek

Ferenc pápa Magyarországon II.

További hírek

Szent György búcsú

Jelentkezés Margaritha nővér lelkigyakorlatára

XII. Szent Imre Napközis Tábor - JELENTKEZÉS