A papi hivatások világnapján egyházunk az Úr Jézust, mint jó Pásztort állítja elénk. Az evangéliumban azt mondja magáról: "én vagyok az ajtó". Rajta keresztül juthatunk el végső célunkhoz, a mennyországba!
1. A Szűzanya hónapjában májusi litániára várjuk a Kedves Híveket a Szent Imre templomba az esti szentmisék előtt 17.40-től, a Jézus Szíve templomba szerdán és pénteken reggel 6.40-től, szombaton este pedig 17.40-től.
2. A Szent Imre templomban a jövő héttől kezdődően a hétköznapi szentmiséket a templomban tartjuk.
3. A héten elsőpéntek lesz, a szokott időben tervezem betegeink felkeresését.
4. A május 24-28-ig tartó erdélyi zarándoklatunkra még 2 hely van, május 4-én (csütörtök) 18.00 óráig lehet jelentkezni István atyánál, vagy az irodában.
5. Továbbra is várjuk az augusztus 14-18-ig megrendezendő hittantáborunkba a leendő 2-8. osztályos hittanosok, valamint középiskolások és egyetemisták jelentkezését a plébániánk honlapján található elektronikus űrlapon május 12-ig.
6. Hencz Márton papszentelésére és újmiséjére plébániai közösségünk egy kelyhet és paténát ajándékoz. Aki szeretne ehhez hozzájárulni, köszönettel fogadjuk adományát a Jézus Szíve templomban a hátsó ajtónál megjelölt perselybe, a Szent Imre templomban pedig a Boldog Brenner János ereklye melletti állóperselybe. Az ajándék fotója a perselyeknél megtekinthető.
7. „Holtak nyomában, avagy kikről mesélnek a sírok” c. temetői séta indul a soproni régi katolikus temetőben május 7-én (vasárnap) 15.00 órakor. Bővebben a kitett plakáton tájékozódhatunk.
"Ki nekem Jézus Krisztus?" Komoly kérdés, amely nem csupán a hívőket foglalkoztatja, még ha elsőre úgy is tűnik. Gyurkovics Tibor írja a Próba c. versében, hogy Jézusra mindenkinek választ kell adnia. A mai evangélium elénk tár válaszokat, amelyek kétezer évvel ezelőtt, az Úr Jézus korában fogalmazódtak meg. Valóban Őt tartom Messiásnak, Megváltónak? Nem magam akarom megváltani a saját életemet, világomat? Jézus, a Mester nem közömbös számunkra. Ki vagy Te, Uram?
A mai evangéliumban is az Úr Jézus egyik csodájának elbeszélését olvassuk. A legtöbb csoda gyógyítás volt. Mind testileg, mind lelkileg szükségünk van gyógyulásra, mert életünk során sok sebet kapunk. Van, amikor a testi gyógyulás vágya egészen erős bennünk, szeretnénk fittek, mozgékonyak, életerősek lenni. A lélek betegségével, pontosabban annak gyógyításával mintha kevésbé törődnénk. Nyugalom, biztonság, belső béke, elfogadás, szeretet... Mennyire vágyunk ezekre is. A Mester megadhatja!
Mindennapi életünk része a higiénia. Ezt a valamilyen szinten minden embert érintő kérdést veszik elő a farizeusok, amikor Jézus tanítványainál felfedezik, hogy a zsidó rituális tisztálkodási rítusok elmaradnak. Megdöbbentő, hogy ezek az eredetileg mély tartalmú gesztusok pusztán higiénikus témává válnak számukra. A nehézség ebben nyilván az, hogy fontos és szükséges a kézmosás, a tisztálkodás mindnyájunk számára, de vajon eljutunk-e mélyebbre ezen a téren, a lelkünk megtisztításáig?