Isten Igéjének vasárnapja

Ezen a hétvégén egyházunk különösképpen is a Szentírást állítja elénk. Nyilván máskor is figyelünk Isten üzenetére, de ezúttal valóban kitüntetett figyelemmel hallgassuk, azzal a kíváncsisággal, amely felfedezteti velünk a nekünk szóló üzenetet. Az Úr Jézus tanítványokat gyűjt a mai evangéliumi szakaszban. Higgyük el, hogy a kinyilatkoztatással bennünket is közösségébe hív!

1. A Jézus Szíve templom takarítására várunk segítőket szerdán 7.30-ra.

2. A Plébániai Tanácsadó Testület zárszámadási és költségvetési ülését pénteken tartjuk, szeretettel várjuk a tagokat az esti szentmisére, utána pedig a plébánia 1-es közösségi termébe.

3. Bérmálási felkészítőt tartunk szombaton 9.00 órától a plébánián, melyre szeretettel várjuk a bérmálkozókat.

4. Továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését a Hencz Márton papszentelésére induló gyalogos zarándoklatra, melyre 2023. június 13-16. között kerül sor. A 4 napos út során helyismerettel rendelkező zarándokok vezetésével, kísérő autó segítségével, egyszerű szállások igénybevételével érkezünk meg Győrbe, ahol a papszentelés előestéjén részt veszünk azon a szentségimádáson, amelyben a szentelendők eskütétele is megtörténik. Jelentkezni István atyánál lehet február végéig.

5. Isten Igéjének vasárnapja lévén a szentmise végén a kijáratnál a ministránsoktól húzhatunk egy-egy szentírási mondatot. Buzdítunk mindenkit, hogy próbálja felfedezni a benne rejlő, személyre szabott üzenetet.

6. Még a hétvége folyamán lehet jelentkezni a Győrben tartandó jegyesfelkészítők képzésére szentségi házasságban élő pároknak és lelkipásztoroknak. Már szép számmal jelentkeztek szerte az egyházmegyéből, mindazoknak ajánljuk, akik a jegyesek felkészítésében szeretnének részt venni.

7. Nyitott hétvégére várják a győri Papnevelő Intézetbe a papság iránt érdeklődő, 15-35 év közötti férfiakat 2023. február 24-26-ig. Jelentkezni a www.bjhf.hu weboldalon lehet. Részletek a kitett plakáton olvashatók.

További hírek

Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.