Urunk megkeresztelkedése

Az evangélium arról tudósít, hogy az Úr Jézus nyilvános működésének kezdetén beáll azok sorába, akik János bűnbánati keresztségét kérik. Nem a bűnnel, hanem a bűnös emberrel vállal sorsközösséget, azért alázkodik meg, hogy bennünket, embereket felemelhessen.

1. A mai nappal befejeződik a karácsonyi ünnepkör, egészen hamvazószerdáig az évközi idő lesz. Most a szentmise után osztjuk a házmegáldási címkéket, melyek korlátozott számban maradtak vízkereszt napjáról.

2. Hálásan köszönjük a pénteki ministránsnap szervezőinek és a lebonyolításban segítkezőknek munkáját, valamint a felajánlott süteményeket!

3. Kedden 18.00 órakor a Szent Imre templomban a szentmisét az elhunyt nyugalmazott Szentatya, XVI. Benedek pápa lelki üdvéért mutatjuk be a Győri Egyházmegye kérésének megfelelően. Szeretettel várjuk a Kedves Testvéreket!

4. Csütörtökön 18.45-től folytatódnak a bibilaórák a plébánia 1-es közösségi termében. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

5. Pénteken a Szent Imre templomban 17.00 órakor kezdődik a Fatimai imaóra, az esti szentmise után pedig a Jézus Szíve családok szentségimádása lesz.

6. Plébániánk forgató falinaptárából néhány darab még kapható a hátsó asztalnál 1000 Ft-os áron.

7. A Győri Székesegyház újraszenteléséhez kapcsolódó, a soproni esperesi kerület hívei számára meghirdetett zarándoklatra január 17-én (kedd) 16.00 órakor indul az autóbusz a Szent Imre templom elől. A néhány szabad helyre még fel lehet iratkozni.

8. A Csíksomlyói búcsúba induló zarándoklatra mindazok megkapták a jelentkezési lap elérhetőségét, akik korábban feliratkoztak. Ha valaki mégsem kapta volna meg, tisztelettel kérjük, hogy mielőbb jelezze.

9. A győri Brenner János Hittudományi Főiskolán tartandó jegyesfelkészítők képzésére továbbra is lehet jelentkezni plébániánk honlapján keresztül.

További hírek

Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


Húsvét 4. vasárnapja

Húsvét 4. vasárnapja

A mai evangéliumi részletben az Úr Jézus jó pásztorként mutatkozik be. Olyan Isten ő, aki vigyáz ránk, ismer minket, vezetni akar. Amikor mindezt halljuk, észrevesszük, hogy nem mindig halljuk a hangját. Sokan bégetnek a nyájban, olyanok is, akik nem ezeket a jókat akarják; hamar megbélyegezzük egymást, fekete bárányt találunk. Magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem Istennel. A mai ünnepen a mi Jó Pásztorunk halk, szelíd szavával mégiscsak meghív bennünket, mégpedig arra, hogy vele legyünk. Egészen a menny kapujáig akar vezetni a szavával!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.