Szűz Mária, Isten Anyja főünnepe - Újév

Bízd  Újra  Életedet  Krisztusra!

1. Január 6-án (péntek) Vízkereszt parancsolt ünnepe lesz, de mivel ez munkanap, ezért a Jézus Szíve templomban reggel 7.00 órakor, a Szent Imre templomban pedig 18.00 órakor tartunk szentmisét. Mindkét szentmise keretében megáldjuk és osztjuk a vízkereszti házszentelési matricákat a hozzátartozó imádsággal együtt. Csütörtökön a Szent Imre templomban az esti szentmise is érvényes lesz Vízkeresztre. Bízunk benne, hogy mindnyájan részt tudnak venni valamelyik szentmisén.

2. A héten elsőpéntek lesz, a szokott időben tervezem a betegek felkeresését.

3. Pénteken 14.00 órától ministránsnapot tartunk a Szent Imre plébánián. Már szép számmal jelentkeztek ministránsaink, most a szentmise után még fel lehet iratkozni. A program az esti ünnepi szentmisével zárul majd.

4. Szeretettel fogadunk a ministránsnapra édes és sós süteményeket, melyeket csütörtökön este a szentmise előtt és után, valamint pénteken délelőtt tudunk átvenni.

5. A Jézus Szíve családok szentségimádása január 13-án (péntek) lesz majd.

6. Szombaton 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában. Szentségőrzők jelentkezését várjuk a sekrestyében kitett lapon.

7. Az erdélyi zarándoklatra az igényfelmérés során többen iratkoztak fel, mint amennyi hely van. A feliratkozók megkapták az elektronikus űrlap elérhetőségét, ahol jelentkezhetnek az útra. Javasoljuk, hogy mielőbb jelentkezzenek a zarándokiroda által adott felületen keresztül, mert ha a létszám betelik, a rendszer nem fogad további jelentkezéseket.

8. A Győri Egyházmegye Családbizottsága jegyesfelkészítésben már részt vevő, vagy a későbbiekben ilyen szolgálatban tevékenykedni szándékozó, szentségi házasságban élő házaspárok, valamint lelkipásztorok számára szervez ingyenes képzést egy februári és két márciusi szombaton a győri Brenner János Hittudományi Főiskola épületében. A képzés részleteiről plébániánk honlapján olvashatnak, ahol az elektronikus jelentkezési űrlapot is találják.

 

Áldott, boldog új esztendőt kívánunk

plébániai közösségünk minden családjának!

További hírek

Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap

A földbe vetett mag és a felnövekvő mustármag példabeszéde szerepel a mai evangéliumban, mely arra akar tanítani bennünket, hogy az életünkben hagyjuk meg Istennek azokat a dolgokat, amelyek irányítása az Ő kezében van a legjobb helyen. Ez nem könnyű. Kimondani: "legyen meg a Te akaratod", amikor - valljuk meg őszintén - imáinkban gyakran kérjük az Urat arra, hogy a mi elképzelésünk feleljen meg az isteni akaratnak. A földbe vetett mag az Úr Jézus példázata szerint magától hoz termést. Magától az Istentől.


Úrnapja

Úrnapja

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma!
Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.


Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.