Évközi 22. vasárnap

Szent Lukács evangéliumának erre a vasárnapra kijelölt szakaszában az alázatról tanít bennünket az Úr Jézus. Vendégségben válogatták az első helyeket a meghívottak. A Mester példabeszéddel reagál a helyzetre, melynek végén megjegyzi: az igazak feltámadásakor kapott jutalom legyen a tetteink mozgatórugója. Nyilván fontos az előzékenység, udvariasság, bizonyos protokoll-szabályok megtartása, de rájöhetünk: az sokkal izgalmasabb kérdés, hogy Isten hogy lát bennünket. Vajon állít-e rangsort? Majd kiderül, addig is nincs más feladatunk, mint törekedni az életszentségre!

1. A Szent Imre templom 25 éves jubileumára kiadott emlékkönyv 1350 Ft-os áron kapható a hátsó asztalnál és a plébánia irodájában. A jubileumi logóval ellátott üvegpohár korlátozott számban csak az irodában kapható 600 Ft-os áron.

2. Tisztelettel kérjük plébániánk segítői közül azokat, akik még nem vették át a jubileumi csomagot, hogy jöjjenek be érte a sekrestyébe, vagy az irodába.

3. Szeretettel várjuk a jelentkezőket a szeptember második felében induló csoportjainkba:

  • Baba-mama klubba, mely kéthetente valamelyik hétköznap délelőtt lesz,
  • Felső tagozatos ifjúsági közösségbe, mely nagyjából kéthetente péntek este lesz,
  • Bérmálási felkészítőre, melyet 9. osztályosok, és egyéb középiskolai osztályokba járók számára hirdetünk havonta egy szombat délelőttre,
  • Keresztségre, elsőáldozásra és bérmálásra felkészítő katekumenátusra, mely nagyjából kéthetente kedd esténként lesz 2 éven át a tanév során.

Jelentkezni plébániánk honlapján az elektronikus űrlap kitöltésével lehet.

4. Szombaton délelőtt lesz a Győri Püspökvár kertjében a jubiláns házasok hálaadó szentmiséje. A szervezők a jelentkezettektől azt kérik, hogy legkésőbb 9.30-ra érkezzenek meg a Káptalandombra, ahol útba igazítják, és a névre szóló ülőhelyekhez kísérik őket. Szívből kívánjuk, hogy minden jubiláns házaspár mind hitben és szeretetben, mind egymás iránti elkötelezettségben megerősödjenek!

5. A Szent Imre templomban használatos piros mécseseket a legutóbbi rendeléskor már jelentősen megemelt áron kaptuk, így a továbbiakban a mécsesgyújtás 150 Ft-os áron lesz elérhető.

6. Plébániánk helyet ad az országszerte több helyen működő Ringató foglalkozásnak, melynek lényege a kisgyermekkori zenei nevelés a születéstől 3 éves korig a kodályi elvek alapján. Az énekes-mondókás foglalkozások szeptember 7-től szerdánként 9.30-10.00 óráig lesznek a Szent Imre Plébánián. A részletekről és a foglalkozások költségéről érdeklődni G. Kovács Modesztánál lehet a 0670/6090705-ös telefonszámon, vagy a „Ringató Sopron és környéke” Facebook oldalon.

További hírek

Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja

"Maradjatok meg szeretetemben!" Az Úr Jézus ezt tűzi ki e földi életre célul. Örök távlatként pedig a mennyországba hív meg: "gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt!" Az élet viszontagságai ellenére, Jézusba kapaszkodva teljes lehet az örömünk. Milyen jó, hogy a barátai lehetünk, ehhez pedig egyet kér: tartsuk meg a parancsokat!


Húsvét 4. vasárnapja

Húsvét 4. vasárnapja

A mai evangéliumi részletben az Úr Jézus jó pásztorként mutatkozik be. Olyan Isten ő, aki vigyáz ránk, ismer minket, vezetni akar. Amikor mindezt halljuk, észrevesszük, hogy nem mindig halljuk a hangját. Sokan bégetnek a nyájban, olyanok is, akik nem ezeket a jókat akarják; hamar megbélyegezzük egymást, fekete bárányt találunk. Magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem Istennel. A mai ünnepen a mi Jó Pásztorunk halk, szelíd szavával mégiscsak meghív bennünket, mégpedig arra, hogy vele legyünk. Egészen a menny kapujáig akar vezetni a szavával!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.