Évközi 16. vasárnap

Az evangéliumban Mária és Márta jelenik meg az Úr Jézus körül, egyikük a szolgáló szeretettel, másikuk a figyelmével ajándékozza meg vendégüket. Mindenki jót akar, mégis Márta horkan fel, és kéri számon a Mesteren a testvére kényelmességét, de talán még azon is fennakad, hogy az Úr ezt nem vette észre. Mindkét hozzáállás nagyon fontos: a mindennapi teendők elvégzése, a vendég kiszolgálása, de legalább olyan lényeges kell, hogy legyen a lelki dolgokkal való törődés, a Mester hallgatása is. Ha ez utóbbi elhanyagolódik, hamar köszöbön a méltatlankodás, a belső békétlenség. Ezért érdemes a jobbik részt választani!

1. Hálás szeretettel köszönjük mindazoknak, akik az első félévben az egyházi hozzájárulást befizetve fenntartói lettek plébániánknak. Ugyancsak köszönjük a rendszeres perselyadományokat is! Továbbra is számítunk támogatásukra, főként azon hírek fényében, hogy a közületi energiaszámlák a többszörösére fognak emelkedni. Az egyházi hozzájárulás befizethető a plébánia irodájában, valamint utalással is, ez esetben tisztelettel kérjük, hogy a közlemény rovatba szíveskedjenek beírni a nevet, vagy neveket, és a lakcímet.

Bankszámlaszámunk plébániánk honlapján is megtalálható. (Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia, Raiffeisen Bank 12096705-01770141-00100002)

2. A plébániánk területén élő rászorulóknak a havi csomagot július 21-én (csütörtök) osztjuk 16.00-18.00 óra között. Köszönjük a támogatók felajánlásait!

3. Szombaton reggel 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában, melyre szentségőrzők jelentkezését várjuk a sekrestyében kitett lapon.

4. A Szent Mihály temetőben a Megváltós Nővérek sírjainak gondozására keresünk önkéntest, vagy közösséget. Összesen hat síremlékről van szó, melyek mindegyike majdnem teljesen fedett. A felületének és a környezetének rendben tartását kérjük a jelentkezőtől, akinek természetesen a helyszínen megmutatjuk a sírokat.

További hírek

Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap

A földbe vetett mag és a felnövekvő mustármag példabeszéde szerepel a mai evangéliumban, mely arra akar tanítani bennünket, hogy az életünkben hagyjuk meg Istennek azokat a dolgokat, amelyek irányítása az Ő kezében van a legjobb helyen. Ez nem könnyű. Kimondani: "legyen meg a Te akaratod", amikor - valljuk meg őszintén - imáinkban gyakran kérjük az Urat arra, hogy a mi elképzelésünk feleljen meg az isteni akaratnak. A földbe vetett mag az Úr Jézus példázata szerint magától hoz termést. Magától az Istentől.


Úrnapja

Úrnapja

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma!
Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.


Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.