Évközi 13. vasárnap

Az évközi vasárnapokon az Úr Jézus tanító körútjának egy-egy epizódját halljuk a felolvasott evangéliumokban, ezúttal egy találkozásokat megörökítő részt hallhatunk Lukács evangéliumából. A Mesterrel való találkozás akkor az igazi, hogyha az egész lényünket átjárja. Nem arról van szó, hogy ne törődjünk a földi dolgokkal, hanem arról, hogy mindig legyen előttünk a cél: Isten Országa!

1. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik a Jézus Szíve ünnep előkészítésében és lebonyolításában tevékenykedtek!

2. A héten hétfőtől péntek délutánig a Szent Imre templom és plébánia lelkigyakorlatnak ad otthont, ezért a szentmisék és az imaórák is elmaradnak, és az iroda is zárva tart. A Jézus Szíve templomban sem lesznek a héten hétköznapi szentmisék.

3. Július 1-jén (péntek) este 18.00 órakor a Szent Imre templomban Hencz Márton diakónus vezetésével a Jézus Szíve Családok szentségimádása lesz.

4. A jövő vasárnap országos gyűjtés lesz a Szentszék javára, előre is köszönjük nagylelkű adományaikat!

5. Szombaton, Sarlós Boldogasszony ünnepén a bánfalvi kolostortemplomban 15.00 órakor városfelajánlási szentmisére várják a Kedves Híveket, a szentmise előtt a templomban rózsafüzér imádság lesz.

6. A jubiláns házaspárok hálaadó szentmiséjére várják a győri Püspökvár udvarába mindazokat, akik idén ünneplik szentségi házasságkötésük 5., 10., 15. stb. évfordulóját. A szeptember 3-án 10.00 órakor kezdődő szentmisére jelentkezni plébániánk irodájában lehet a férj neve, a feleség leánykori neve, valamint a szentségi házasságkötés helye és ideje megadásával. Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 5. péntek.

További hírek

Úrnapja

Úrnapja

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma!
Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.


Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.