Egy padfelújítás margójára

Az alábbiakban a Jézus Szíve templom padfelújításának részleteiről olvashatnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, 2018-as Egyházi támogatások nyertes pályázatai között volt fellelhető plébániánk 11 400 000 Ft-os, a Jézus Szíve templom belső felújításának folytatására benyújtott támogatási igénye is. Ebben a padsorok felújítása (asztalos munka és bútor-restaurálás, valamint a padfűtés korszerűsítése), és székek vásárlása szerepelt. A kért teljes összeget elnyertük, amit kizárólag az előbb említett költségvetési tételekre lehetett felhasználni. Köszönet Kálmán Imre plébános úrnak a pályázat első fázisáért!

A projekt kivitelezése kezdetén az alábbi ötletek, lehetőségek és keretek jelentették a jó és lehetséges megoldás megtalálását:

1. A pályázat adta keretek, melyekhez tartanunk kellett magunkat

2. Műemlékvédelmi szempontok, melyeket a Győri Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály határozott meg (ötletként felmerült bennünk új padok készíttetése is, mely még olcsóbb is lett volna, ám ezt nem engedélyezték)

3. A templom esztétikai szempontjai és funkcionális adottságainak javítása

Mindezen szempontokat figyelembe véve nem túl sok mozgásterünk maradt, ráadásul a projekt indítása is késett (elsősorban a plébános-váltás miatt). Istennek legyen hála, mégsem késtünk el a kivitelezéssel, mert 2019 tavaszán kiderült, hogy az eredetileg május végéig szóló befejezési határidőt meghosszabbították. Amíg ezt nem tudtuk, addig komoly tehertételt jelentett ez a határidő is.

A szerződéskötés két vállalkozóval történt, az asztalos- és restaurátori munkákra, valamint a padfűtés korszerűsítésére.

A padok felújításakor az alapkoncepciónk az volt, hogy a korábbi festékréteg eltávolításával a faanyag természetes szépségében tárulhasson fel. Igyekeztünk figyelembe venni a kényelmi szempontokat is, ugyanis a padok közötti távolság (lábtér) egy 165 cm-nél magasabb hívő számára kevésnek bizonyult. Így a főhajóban egy, a két oldalhajóban két-két pad kivételével nyertünk nagyobb helyet. Az oldalsó padsorokban lehet, hogy most talán túl széles közök maradtak, de igyekeztünk lehetőség szerint a legjobban megoldani. Az oldalhajókban a padsorok végén megmaradtak a térdeplők, ha ezeket esztétikai szempontok miatt eltűntetjük, még nagyobbak lettek volna a padok közötti távolságok. A főhajó padsorának végéről pedig azért került ki a térdeplő, mert ott csak egy pad került ki, és szükség volt a megfelelő távolságra. Látvány szempontjából a templomba beérkező hívek számára az látszik így, hogy a padsor befejezett, nem csak vége lett. Esztétikai szempontból fontos volt, valamint a padsorok kiosztásánál is figyelembe kellett venni, hogy az oldalhajókban az első padok előtt nem volt előlap és térdeplő. Szerettük volna ezeket nagyjából egy vonalba állítani, de ez a szürke márvány-burkolat miatt volt lehetetlen. Talán észre sem vették, hogy most mindhárom padsor „normálisan” kezdődik.

A padok alatti dobogók és térdeplők cseréje is alapvető fontosságú volt, hiszen az idők folyamán ezek használódtak el a leginkább.

A munka kezdetén – ahogyan az általában lenni szokott – nem várt körülmények jöttek. Kiderült, hogy a márványburkolat alól kifolyt betont helyenként vágni kellett, mert az új szerkezet nem illeszkedett volna megfelelően. A padokra felhordott konzerváló és színező rétegek a rendkívül magas páratartalom és a kedvezőtlen időjárás miatt nagyon lassan száradtak, talán ez a folyamat nyújtotta meg leginkább a munkát.

A fakonzerváló munkákhoz sikerült hozzákapcsolni a szabadon álló kisebb méretű padok és térdeplők, a papi szék, valamint a templom földszinti nyílászárói belsejének felújítását, mely az esztétikai összképhez nagyban hozzájárult. A hátsó gyóntatószék szúmentesítése is megtörtént. Úgy gondoltam, hogy az összhatáshoz ezek a kiegészítő munkák mindenképpen kellettek, így a pályázat legnagyobb részét (a padfűtés korszerűsítését kivéve) erre költöttük. Székekre már nem futotta.

Ekkor kértem segítséget a Kedves Hívektől. Nagylelkűségük folytán 36 db új széket vásároltunk, felújíttattuk a szentély többi székét. Új, a padokéval megegyező kárpittal vonattuk be a szentély, valamint a templomhajó új székeit, ezen felül 120 db térdelőpárna is készült. Hálásan köszönöm minden templomba járó hívő nevében a támogatók jóságát, valamint a társadalmi munkákban részt vevők idejét, energiáját!

A padfűtés korszerűsítése során a régi, mára elavult és költségesen működő fűtőtesteket az ülőfelület szivacsa alá szerelt, szabályozható ülésfűtésre cseréltük, melynek energia-felhasználása az eddiginek körülbelül egyharmada.

Ahogy mondani szokták: semmi sem tökéletes, és semmi sem örök. Tudjuk, hogy nem lehet mindenkinek mindenben a kedvére tenni. Igyekeztünk e felújítás során mindent megtenni azért, hogy a legszélesebb körben megfelelő munkát tudjunk átadni. Őszintén kívánom, hogy mindnyájunkat, akik betérünk ebbe a templomba, a pozitív összkép öröme hassa át, legyünk az Isten Igéjének hallgatói, tettekre váltói, boldogító ígéreteinek elnyerői!

 

 

További hírek

Bérmálási felkészítő 2025

Bérmálási felkészítő 2025

Szeretettel várjuk az ősszel 9., vagy felsőbb középiskolai osztályokba járó fiatalok jelentkezését a bérmálási felkészítőre!


Egyházmegyei Gyermeknap

Egyházmegyei Gyermeknap

2024. június 8-án délután mindenkit szeretettel várunk a győri Apor Vilmos Iskolaközpontba! Részletek és regisztráció a képre kattintva!



© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.