Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

A mai evangélium egyik - látszólag - mellékesnek tűnő mondata: "Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás..." Az evangéliumi örömhír tehát a hitünk megalapozását hívatott szolgálni. Ebből a szempontból elmondhatjuk, hogy bizony nem keveset tételez fel rólunk Isten! Tamás apostol a feltámadás tényét csak akkor hitte el, amikor látta az Urat, és lehetősége nyílt megérinteni Őt. És velünk mi lesz? - merülhet fel joggal a kérdés. Mi is szeretnénk kézzelfogható bizonyítékot! Az Úr Jézus világ végéig megmaradó szeretetét a kezünkbe, mitöbb, a szánkba vehetjük, hogy éltető táplálékunk legyen. Felfedezhetőek a sebek, a közeledése, az Ő érinteni akarása. Irgalommal közeledik...

1. Ma, az Isteni Irgalmasság vasárnapján 15.00 órakor a Szent Imre templomban a Jézus Szíve Családok szentségimádási órája lesz.

2. Szombaton 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában, melyre szentségőrzők jelentkezését várjuk a sekrestyében kitett lapon.

3. Plébániánk Töviskorona Zenekarának szolgálatával, “Kerülj beljebb” címmel dicsőítő szentségimádásra várunk mindenkit április 30-án (szombat) 19.30-tól a Szent Imre templomba.

4. Májusban, a Szűzanya hónapjában a Szent Imre templomban az esti szentmisék előtt 17.40-től, a Jézus Szíve templomban szerdán és pénteken reggel 6.40-től, szombaton este pedig 17.40-től májusi litániát tartunk. Az első alkalom május 1-jén, vasárnap lesz. Szeretettel várjuk a Szűzanyát tisztelő Kedves Híveket!

5. Továbbra is várjuk az augusztusi hittantáborunkba a jelentkezőket a plébániánk honlapján található elektronikus űrlapon.

6. Szeretettel várják az ősszel óvodáskorúvá váló kisgyermekeket Sopron katolikus óvodáiba: a Szent Margit utcai Szent Orsolya Óvodába, valamint az ősszel megnyíló Halász utcai Szent Anna Óvodába. Beíratásra április 26-án és 27-én 8.00-16.00 óráig nyílik lehetőség a Szent Margit u. 12. sz. alatt.

További hírek

Úrnapja

Úrnapja

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma!
Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.


Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.