Évközi 11. vasárnap

Az Úr Jézus az Isten országát egy földbe vetett maghoz hasonlítja, amely megérik az aratásra. Életünk, és tulajdonképpen a bennünket körülvevő világ is hasonló ívet rajzol. Mindnyájunk életében ez egy folyamat, melyre Isten meghívott minket. A végső célunk: végigjárva utunkat az Isten országába jutni, elnyerni azt a jutalmat, amelyet Isten ad nekünk. Az "érési" folyamat persze nem egyszerű, engedjük, hogy életünket öntözze az Úr a kegyelmével, neveljen a tanításával, éltessen szentségeivel!

1. Június hónapban a Jézus Szíve templomban a hétköznapi és a szombat esti szentmisék előtt negyed órával a Jézus Szíve litániát imádkozzuk.

2. A héten papi lelkigyakorlaton veszek részt, ezért kedden este a Szent Imre templomban, illetve szerdán reggel a Jézus Szíve templomban nem lesz szentmise.

3. Csütörtökön 16.00-18.00 óra között élelmiszercsomagot osztunk a területünkön élő rászorulóknak. Hálásan köszönjük mind az anyagi, mind az egyéb felajánlásokat!

4. Bérmálási felkészítőre várjuk a jövőre 9. osztályos, vagy felsőbb évfolyamokba járó diákokat. Ősztől kezdődően havonta egy szombat délelőtt tervezzük a felkészítőt. Jelentkezni a plébániánk honlapjáról elérhető elektronikus űrlapon keresztül lehet. A jelentkezőket a megadott e-mail címen tájékoztatjuk szeptember folyamán a részletekről.

5. Plébániánk alsós és felsős nyári hittantáborára még néhány szabad hely van, jelentkezni a honlapunkon található elektronikus űrlapon keresztül lehet. Várjuk a segítőnek jelentkező középiskolások regisztrációját is.

6. Szép számmal jelentkeztek a Kedves Hívek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a plébániánk által szervezett programokra. Jelentkezési lapok a hátsó asztalról továbbra is vihetők. A jelentkezési határidő: június 30.

7. Plébániánknak új bankszámlaszáma lett, rövid időn belül a régi megszűnik. Elsősorban azok számára lehet ez fontos, akik átutalással szokták eljuttatni adományaikat. Hálásan köszönjük figyelmességüket!

Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia

Raiffeisen Bank 12096705-01770141-00100002

További hírek

Úrnapja

Úrnapja

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
Estelép a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma!
Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.


Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele

Márk evangéliumának utolsó mondataiban krisztusi küldetést kapnak a tanítványok, rajtuk keresztül pedig minden kor keresztényei. A feladat az evangélium örömének hirdetése. Ez nem megy leszegett fejjel. Mai kutatások szerint az okoseszközök egyre nagyobb mértékű használata egyfajta meggörnyedő testtartást eredményez. És még mennyi minden van, ami befelé, magunkba fordít minket. Az Úr Jézus mennybemenetele az apostolok tekintetét fizikailag is felemelte. Miközben várjuk az Erőt, a Szentlelket, ne felejtsük el, hogy a Mester megmutatta azt az utat, amely a végső célunkhoz vezet!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.