Pünkösdvasárnap

A feltámadás ötvenedik napján - ahogyan azt az Úr Jézus megígérte a mennybemenetele előtt - kiáradt a Szentlélek az apostolokra. Erő, bátorság töltötte el őket, aminek az lett a következménye, hogy a feltámadás öröme már nem csak egy belső kör egyéni érzése maradt, hanem elindult a misszió: elkezdték hirdetni szerte a világon, hogy Jézus a mi Királyunk, aki feltámadásával megnyitotta a mennyország kapuját. A Szentlélek bennünket is képessé tehet arra, hogy a környezetünkben legyen bátorságunk megvallani, hogy Krisztushoz tartozunk. Nem csupán akkor, amikor kérdeznek.

1. A Jézus Szíve templom bejárati ajtajainak és udvari kerítésének felújítására az elmúlt két héten többektől kaptunk kisebb-nagyobb adományt, akár a perselybe, akár az irodába, illetve bankszámlaszámunkra. Hálásan köszönjük mindazoknak, akik anyagi támogatásukkal hozzájárulnak a munkákhoz!

2. Hétfőn délelőtt 10.00 órakor tartjuk a Szent Imre templomban a bérmálási szentmisét a bérmálkozók és családtagjainak részvételével. A keresztény nagykorúság szentségében részesülő fiatalokat a Kedves Hívek imáiba ajánljuk.

3. A májusi litániákat a Szent Imre templomban kedden 17.40-től a Mindszenty Imaközösségért, csütörtökön a Családos Szentmise Közösségért, pénteken a Don Bosco Ifjúsági Közösségért, vasárnap a Plébániai Tanácsadó Testületért, a Jézus Szíve templomban szerdán és pénteken reggel 6.45-től saját szándékainkra, szombaton 17.40-től plébániánk jótevőiért ajánljuk fel. Szeretettel várjuk a csoportokat!

4. Pénteken szeretettel várjuk a Plébániai Tanácsadó Testület Tagjait az esti szentmisére, majd gyűlésre a plébániára. Megjelenésükre feltétlenül számítunk!

5. Szombaton reggel 8.00 órától este 20.00 óráig 12 órás szentségimádást tartunk a Szent Imre templom kápolnájában. Szeretettel várjuk szentségőrző hívek és közösségek jelentkezését egy-egy órára. Jelentkezni a sekrestyében lehet.

6. Szeretettel várjuk külön az alsós és a felsős hittanosaink jelentkezését a IX. Szent Imre Napközis Táborra, mely két turnusban augusztus folyamán kerül megrendezésre. Jelentkezni a plébániánk honlapján található elektronikus űrlapokon lehet, itt minden szükséges információ megtalálható a táborokkal és a közös kirándulással kapcsolatban. Ugyanitt várjuk a tábori segítők jelentkezését is középiskolás kortól kezdődően.

7. Az idei évben is helyet ad plébániánk június utolsó hetében egy dicsőítő, gyógyító, alapvetően csendes lelkigyakorlatnak, melyet az Indiából származó, Németországban élő Margaritha nővér vezet Manfred Huber atyával. Tavaly a résztvevők köre viszonylag zárt volt, az idei évben plébániai közösségünk tagjai számára is szeretnénk meghirdetni ezt az ötnapos, reggeltől estig tartó, napi háromszori közös étkezést is biztosító lelkigyakorlatot. A nővérrel történt egyeztetés alapján a jelentkezésnél előnyt élveznek a 17 és 45 év közötti fiatalok, valamint a súlyos betegségben szenvedők. Részletes információk, köztük a részvételi díj és a részvétel feltételei, valamint az online kitölthető jelentkezési űrlap plébániánk honlapján található. A létszám - különösen a járványhelyzet miatt - maximálisan 150 fő lehet.

További hírek

Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap

A földbe vetett mag és a felnövekvő mustármag példabeszéde szerepel a mai evangéliumban, mely arra akar tanítani bennünket, hogy az életünkben hagyjuk meg Istennek azokat a dolgokat, amelyek irányítása az Ő kezében van a legjobb helyen. Ez nem könnyű. Kimondani: "legyen meg a Te akaratod", amikor - valljuk meg őszintén - imáinkban gyakran kérjük az Urat arra, hogy a mi elképzelésünk feleljen meg az isteni akaratnak. A földbe vetett mag az Úr Jézus példázata szerint magától hoz termést. Magától az Istentől.


Úrnapja

Úrnapja

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma!
Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.


Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.