Nagyböjt 3. vasárnapja

A mai evangéliumi szakaszban arról olvashatunk, hogy az Úr Jézus kiűzi a kufárokat a jeruzsálemi templomból. Vásárcsarnokká tették. Mintha Istent fokozatosan kiszorították volna. A Mester, amikor testének templomáról beszélt, azt mondta, hogy három nap alatt felépíti. Mi egy egész nagyböjtöt kaptunk, hogy a keresztségünk révén a Szentlélek templomává lett testünket rendbe hozzuk. Elsősorban nem a kilókról van szó, hanem mindazokról a bűnökről, amellyel "vásárcsarnokká" tettük. Az lenne az igazi, ha a rendrakás után minél tovább a Szentléleké lennénk!

1. Hálásan köszönjük a Kedves Híveknek a katolikus iskolák javára adott 228860 Ft adományát!

2. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2021. március 5-én kelt közleményében felelős és körültekintő magatartásra buzdít a liturgiákon és egyéb imádságokon való részvétel esetén. Plébániánkon egyelőre a liturgikus rend, valamint az irodai nyitvatartás változatlan marad. Tisztelettel kérünk mindenkit a megfelelő maszkhasználatra, a bejáratnál történő kézfertőtlenítésre, valamint a 1,5-2 méteres védőtávolság megtartására.

3 .Az első bérmálási felkészítőt a járványügyi előírások betartása mellett a plébánián tartjuk szombaton 9.00-12.00 óráig. Szeretettel várjuk a bérmálásra jelentkezetteket!

4. Újból lehetőséget biztosítunk a Kedves Híveknek a húsvéti szentgyónás elvégzésére a Szent Imre Plébánia közösségi termeiben március 13-án szombaton 15.00-17.00 óráig. Ezúttal is Dr. Németh Gábor atya lesz segítségemre, hálásan köszönöm szolgálatát!

5. Az országosan meghirdetett gyűjtőakció keretében plébániánk karitász csoportja szeretettel várja tartós élelmiszer felajánlásaikat a jövő vasárnapig a sekrestyébe, illetve a plébánia aulájába. A csomagokat a húsvét előtti időszakban osztjuk majd szét. Hálásan köszönjük nagylelkűségüket!

További hírek

Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap

A földbe vetett mag és a felnövekvő mustármag példabeszéde szerepel a mai evangéliumban, mely arra akar tanítani bennünket, hogy az életünkben hagyjuk meg Istennek azokat a dolgokat, amelyek irányítása az Ő kezében van a legjobb helyen. Ez nem könnyű. Kimondani: "legyen meg a Te akaratod", amikor - valljuk meg őszintén - imáinkban gyakran kérjük az Urat arra, hogy a mi elképzelésünk feleljen meg az isteni akaratnak. A földbe vetett mag az Úr Jézus példázata szerint magától hoz termést. Magától az Istentől.


Úrnapja

Úrnapja

Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!
Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk,
Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostolnak, mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengő lelkünk hangja ma!
Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz első lakoma.


Pünkösdvasárnap

Pünkösdvasárnap

A Szentlélek eljövetelével elindult Jézus egyháza. Kezdetét veszi a misszió, az igehirdetés. A küldetés mibenléte egyértelmű volt az apostolok számára eddig is, Pünkösd napján megkapták hozzá az erőt és a bátorságot. Akik bérmálkoznak, ugyanezt élhetik át! Akik pedig már a keresztény beavatás teljességében vannak, számukra megerősítés, új lendület a mai nap!


© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.