Hittan a szentségekről
Szeretettel várunk minden korosztályt a Szent Imre templomba havonta egyszer szerdán este és szombaton délelőtt az egyház szentségeiről szóló alkalmainkra!
A ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a Covid-19-járvány harmadik hulláma miatt életbe lépő szigorításokat, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva, korábbi intézkedéseinket megerősítve, visszavonásig az alábbi módon rendelkezünk:
1. A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk. Nyilvános istentiszteletek csak a hatósági kijárási és egyéb korlátozásokkal összhangban végezhetők, az illetékes ordinárius rendelkezése szerint. Felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve a járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására.
2. Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.). Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai újfent megadják további intézkedésig.
3. Templomaink mellett az egyházi intézményeinkben és a plébániáinkon is, valamint a szentségkiszolgáltatásban, illetve oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben továbbra is mindenben kövessék a vonatkozó járványügyi előírásokat.
Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.
A húsvéti szertartásokról a későbbiekben határozunk.
Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.
Nagyböjti imádságainkat ajánljuk fel egész népünkért, különösen azokért, akik a járványban érintettek, és kiemelten azokért, akik a mindennapi élet területein most is értünk dolgoznak. Segítő szeretettel figyeljünk idősebb és veszélyeztetettebb embertársainkra.
Budapest, 2021. március 5.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Szeretettel várunk minden korosztályt a Szent Imre templomba havonta egyszer szerdán este és szombaton délelőtt az egyház szentségeiről szóló alkalmainkra!
Plébániai zarándoklatunk 1. útját 2025. június 16-20-ig szervezzük, jelentkezéshez és információkért kattintson a képre!
Plébániai zarándoklatunk 2. útját 2025. június 21-25-ig szervezzük, jelentkezéshez és információkért kattintson a képre!
© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.